Olvasás- szövegértés Meghatározás és alkotóelemek Készült a Szlovén Köztársaság és az Európai Unió (Európai Szociális Alap) közös anyagi támogatásával. Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek AZ OLVASÁS-SZÖVEGÉRTÉS AZ OLVASÁS-SZÖVEGÉRTÉS ALKOTÓELEMEI MEGHATÁROZÁSA Az olvasás-szövegértés (az egyén fejlődési lehetőségeinek az alapja) folyamatosan feljődő képesség, amelyet az egyén az olvasás-szövegértés alábbi alkotóelemeinek elsajátításával Az olvasás-szövegértés az egyénnek az irásbeli információk értésére, a kritikai értékelésre bizonyít: és felhasználására irányuló folyamatosan fejlődő képessége. Ez a képesség magába foglalja a kifejlesztett olvasási készségeket, az olvasottak kritikai értését, az olvasás értékként 1. Beszéd való kezelését és az olvasásra irányuló motivációt, valamint az olvasás-szövegértés többi 2. Olvasási motiváció alkotóelemét. Mint ilyen, minden más műveltség=írásbeliség alapja, döntő fontosságú az egyén önmegvalósításában és a társadalomban való működésében, valamint a társadalommal való 3. Az olvasott anyag fő gondolatának a megértése együttműködésben. 4. Hangtani/fonológiai tudatosság 5. Szókincs KIINDULÓPONTOK az olvasás-szövegértés egyes alkotóelemeinek FELJESZTÉSÉHEZ ÉS ÉRTÉKELÉSÉHEZ az összes tantárgy esetében 6. Folyékony olvasás 7. Szövegek értése 1. Minden alkotóelem az összes tantárgy/műveltségterület céljaival és tartalmával együtt fejlődik. 8. Szövegre való reakció és szövegalkotás 2. Mindegyik építőelem az egész részeként fejlődik. 9. Kritikai (bíráló) olvasás 3. Minden tantárgy/terület esetében az alkotóelemek fejlesztésének kiindulópontját a szövegek jelentik (írott, beszélt, audio, video … szövegek). A vertikumon felfelé haladva a szövegek fajtája és igényessége tekintetében nő a tartalom mennyisége, annak absztraktsági szintje (a terminológiával kapocsolatosan is), elmélyültsége, valamint nyelvi igényessége. 4. Az integráció azt jelenti, hogy az adott korszakban elsajátított alkotóelem abban az Rövidítések meghatározása esetben is tovább fejlődik, ha ez nincs külön leírva/kiemelve. OSZ – olvasás-szövegértés és a szlovén nyelv fejlesztése 5. Az alkotóelemeket szisztematikusan fejlesztjük: célzottan és átgondoltan a teljes tanítási-NOSZ – nevelészi- oktatási szakasz tanulási folyamatban és az összes tantárgy tanítása során. OBJEM – Ozaveščanje Branja Jezika Evalvacija Modeli 6. Az alkotóelemek fejlesztése során figyelembe kell venni az összes tanuló (Tudatosítás Olvasás Nyelv Evalváció Modellek), projekt 2017–2022 fejlődését, előzetes tudását, szükségleteit és egyéni jellemzőit. 7. Az alkotóelemek a folyamatban fejlesztendők, hosszabb időintervallumon kereszül, ezért a várt eredmény leírása az időszak végén található. | 2 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 1. alkotóelem: BESZÉD Az alkotóelem összetevői: - a non-verbális kommunikáció képessége - a beszéd alkalmazása különböző beszédhelyzetekben, különböző szándékkal és külünböző szituációkban - a kifejezések használata érzelmi/mentális állapotokra - nyelvi képesség (beszédképesség; mondattani/grammatikai képesség: leírás, elbeszélés, magyarázat, indoklás; helyesejtési1 képesség ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • megérti és alkalmazza • megérti és alkalmazza a non-verbális kommu- a hosszabb/összetett nikációt, mondatokat, • megérti és alkalmazza a • megérti és alkalmazza az szavakat és a szószerkezete- összetettebb szövegeket, ket, • az köznyelvi kiejtéssel • megérti és alkalmazza a ejti ki a hangokat és a hiányosan megfogalmazott/ szavakat, rövidebb mondatokat, • történeteket mesél, • megérti és alkalmazza a • a leírásnál több hosszabb és az összetett részletetre is odafigyel, mondatokat, • valós történetekről és • megérti a szövegeket, eseményekről mesél, • használja az első szövege- • kitalált történeteket ket, mesél el, • leírja a képeket, • történeteket ír le, • elbeszél/mesél képe- • a beszédet különböző skönyv/alkalmazás se- szituációkban (pl. gítségével, szociális, szimbolikus • beszéd közben különböző játékoknál) és szófajú szavakat használ, különböző funkcióban • a beszédet különböző szi- (kérdésfeltevésre, tuációkban (pl. a szociális, kapcsolatteremtésre, szimbolikus játékoknál) utasítások adására, és különböző funkcióban érzelmi vagy mentális (kérdésfeltevésre, kapcso- állapotok leírására…) latteremtésre, utasítások használja. adására…) használja. 1 Helyesejtési képesség: a helyes irodalmi kiejtés ismerete és alkalmazása | 3 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 2. alkotóelem: OLVASÁSI MOTIVÁCIÓ Az alkotóelem összetevői: - olvasás iránti érdeklődés - pozitív viszonyulás2 a különböző szövegfajták olvasásához3 - olvasási hatékonyság - az olvasási szándéknak megfelelő nyomtatott és egyéb információforrás kiválasztása - az írott források különböző őrzőhelyeinek a használata ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • hajlandóságot mutat • kifejezi a történetek, • különböző olvasmányokat • érdeklődés és szándék • érdeklődés és szándék • az olvasmányt az meghallgatásra és versek elmesélése és választ, alapján választ alapján választ érdeklődésnek, olvasásra, meghallgatása vagy az • elmélyed az olvasásban, olvasmányt, olvasmányt, a szövegközti • fenntartja a figyelmét, olvasott anyag lapozása4, • kitartóan olvas, • kitart a hosszab • kitart a hosszabb és tapasztalatnak, az és a közös olvasás során iránti vágyát terjedelmű szövegek összetettebb szövegek olvasási szándéknak reagál, • képanyag segítségével • kíséri az olvasási (kognitív, etikai eredményeit és olvasása mellett, olvasása mellett minden • lapozza az olvasott meséli (olvassa) a vagy esztétikai) és a javításokat tervez, • kíséri és értékeli az tantárgynál, anyagot, történetet másoknak, minőségnek megfelelően • ismeri és használja az olvasási eredményét • megtervezi, kíséri és választ, • látszólagosan olvas, • elejétől végéig írott források őrzőhelyeit a (megadott vagy értékeli az olvasási • kitart a hosszabb/ • elmerül és kitart az figyelmesen hallgatja (pl. iskolai könyvtár, saját) kritériumokkal eredményeit és tervet hosszú, igényes/összetett önálló vagy közös különböző szövegek internet) összhangban és előkészíti készít az eredmények szövegek olvasása történethallgatásban és felolvasását, a javítások tervezetét, javítása érdekében mellett, történetmondásban, • ismeri és használja az • értékeli saját olvasási • kitart a hosszabb és • birtokolja a stratégiai • kifejezi a történet írott források őrzőhelyeit motiváltságát, összetettebb szövegek olvasó készségeit , elmondása, elolvasása (pl. olvasósarok). • ismeri és használja a írott olvasása mellett minden és meghallgatása iránti források őrzőhelyeit (pl. tantárgynál, • megtervezi, kíséri és vágyát, iskolai és közkönyvtár, • értékeli saját olvasási értékeli az olvasási eredményeit és törekszik • a felnőttekkel együtt internet). motivációját különböző az eredmények javítására használja a könyv- és szövegek olvasása egyéb forrás- valamint esetében, és tudja, mi • ismeri és alkalmazza a médiaanyagot és befolyásolja azt, ennek nyomtatott és digitális könyvtárba jár. alapján tervezi meg a olvasási forrásokat, javításokat, 2 Pozitív viszonyulás a különböző célokra használatos különböző fajtájú szövegek olvasásához: olvasás a tudásért, szépirodalom olvasása (az olvasási kultúra fejlesztése) 3 Különböző szövegfajták: elbeszélő, leíró és átírt szövegek 4 Különböző olvasási anyagok: tájékoztató és szépirodalmi képeskönyvek és más anyagok  | 4 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 2. alkotóelem: OLVASÁSI MOTIVÁCIÓ Az alkotóelem összetevői: - olvasás iránti érdeklődés - pozitív viszonyulás2 a különböző szövegfajták olvasásához3 - olvasási hatékonyság - az olvasási szándéknak megfelelő nyomtatott és egyéb információforrás kiválasztása - az írott források különböző őrzőhelyeinek a használata ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ • ismeri és alkalmazza a • igény szerint más nyomtatott és digitális nyelven/idegen olvasási forrásokat, nyelveken gyűjt anyagot. • használja a nyomtatott és digitális források őrzőhelyeit. | 5 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 3. alkotóelem: AZ OLVASOTT ANYAG FELÉPÍTÉSÉNEK MEGÉRTÉSE Az alkotóelem összetevői: - az olvasott szövegben való tájékozódás - a szöveg verbális és non-verbális/képi részének az összekapcsolása - az olvasási irány ismerete és birtoklása - multimodális/sokcsatornás szövegek6 átfogó olvasása7 - a nyomtatott és a digitális anyagok ismerete ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • lapozza az olvasott • ismeri az olvasási irányt • ismeri és használja a • megérti az olvasott anyagot, (balról jobbra, fentről különböző írott forrásokat anyagok közti • különbséget tesz a lefelé), (nyomtatott, hanganyag, különbségeket szöveg szöveges és nem • megérti, mit üzen a digitális, interaktív), (nyomtatott, haganyag, szöveges része között, szöveg szöveges és nem • az olvasott anyagban/ digitális/interaktív) és • tájékozódik a könyvben (a szöveges része, könyvben kikeresi az ezeket figyelembe veszi könyvv eleje és vége), • különbséget tesz a betű, alapvető adatokat (a olvasás közben, • különbséget tud tenni az a számjegy és a szó címet, a szerzőt, az • a lineáris és szelektív olvasás és az írás között, között, illusztrátort), olvasás különböző stratégiáit alkalmazza, • egyedi módon rajzol/ • saját fejlődési fokának • különbséget tesz a jegyzetel és üzen. megfelelően megérti mondat és a szöveg közt. • átfogóan olvassa a multimodális/ a multimodális/ sokcsatornás szöveget. sokcsatornás szövegeket. 6 Multimodális/ sokcsatornás/többkódú szövegek: szöveget, illusztációkat, fényképeket,grafikonokat, gondolattérképeket, táblázatokat, képleteket, térképeket, kottákat… stb. 7 A multimodális szövegek átfogó olvasása: a jelentés szöveges és nem szöveges részből/illusztrációkból való összeállítása az egymás közti viszony és az interakció figyelembevételével (a multimodálitás jelentésének tudatában) | 6 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 4. alkotóelem: HANGTANI/FONOLÓGIAI TUDATOSSÁG Az építőelem összetevői: - a beszédhangok megkülönböztetése8 - a beszédhangok felosztása9 - a beszédhangok köznyelvi kiejtésének, a megfelelő mondatbeli hangsúlyozásnak az ismerete és alkalmazása ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • megkülönbözteti és • felismeri azokat a • ismerkedik az köznyelvi • különbséget tesz és • különbséget tesz és felismeri a hangokat és a hangokat, amelyeket és a nem köznyelvi kiejtés megérti a köznyelvi és megérti i a köznyelvi és beszédhangokat; másképp hallunk, mint közti különbséggel, a nem köznyelvi kiejtés a nem köznyelvi kiejtés • helyesen artikulálja/ejti ki ahogyan írjuk őket, • megfelelő mondatbeli közti különbséget, közti különbséget, a hangokat, • a többszótagú szavakat hangsúlyt használ. • megfelelő • megfelelő • felismeri az első és az hangokra bontja, mondathangsúlyt mondathangsúlyt utolsó hangot a szóban, • a hangokból szavakat, használ. használ.10 • hangokra bontja a a szavakból mondatot szavakat, alkot, a mondatokat • megkülönbözteti a rövid rövidebb szöveggé fűzi, és a hosszú szavakat, • hangok hozzáadásával • a szavakat szótagokra és hangok elvonásával új bontja, szavakat alkot, • a szóban felismeri az első • megfelelő és az utolsó szótagot, mondathangsúlyt használ. • felismeri a rímeket, és rímelő szavakat alkot • ugyanazokból a hangokból új szavakat alkot. 8 A beszédhangok megkülönböztetése: a szavak hosszának a megkülönböztetése és a beszédhangok megkülönböztetése 9 A beszédhangok felosztása: a szavak szótagokra és hangokra való felosztása 10 Mondatbeli hangsúly: Úgy beszélek, hogy a beszélőpartner megértse, hogy elbeszélek, kérdezek, hogy mit szeretnék, mit követelek… | 7 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 5. alkotóelem: SZÓKINCS Az alkotóelem összetevői: - szavak ismerete és jelentésének értése a szövegek befogadásánál és a szövegalkotásnál - a szókincs elsajátítása és gazdagítása: - az eredményes értő olvasás, - tanulás és - kommunikáció - a nyomtatott és digitális nyelvi források használata (kézikönyvek, webhelyek…) ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • megérti az egyszerű • megérti a hosszabb • ismeri, érti és • ismeri, érti és • ismeri, érti és • a különböző területeken szöveges üzeneteket, és bonyolultabb használja különböző használja különböző használja különböző elsajátított szókincset/ • megnevezi a mondatokban szereplő műveltségterületek műveltségterületek területek szókincsét/ szakkifejezéseket környezetben/vizuális szavakat, szókincsét, szókincsét, szakkifejezéseit, értelemszerűen anyagban előforduló • megérti a szavak • megkeresi az új és • a szövegkörnyezetből • a szövegkörnyezetből használja, és ezzel ismert személyeket, jelentését a konkrét kevésbé ismert szavak következtet a szavak/ megérti a szavak kifejezi, hogy tárgyakat és jelenségeket, helyzetekben és magyarázatát a szószerkezetek jelentését, vagy érti a különböző • két- vagy háromszavas történetekben szövegkörnyezetben vagy jelentésére, megkeresi a szavak szaktantárgyak/területek üzeneteket alkot, • érti és alkalmazza külső segítséggel, • megkeresi az új magyarázatát a alapgondolatait, a szavak többségét koncepcióit • játszik a szavakkal. • egyszerű nyomtatott vagy és kevésbé ismert nyomtatott és internetes a mindennapi digitális/elektronikus szavak magyarázatát nyelvi kézikönyvekben és • az elsajátított helyzetekben/saját forrásokat (képes szótár, a nyomtatott és a nyelvi weboldalakon, szókinccsel különböző környezetében, tematikus szótár…) digitális/elektronikus • életkorának megfelelően körülményeknek és • megfelelő kérdőszavakat használ, kézikönyvekben, megérti az állandósult szándékoknak megfelelő használ, • az új szót képes használni • az elsajátított szókinccsel szókapcsolatokat / szövegeket alkot, • érti és használja a a mondatalkotásban, beszélt és írott frazémákat és a szavak figyelembe veszi a jó mentális állapotokra szövegeket alkot. átvitt jelentését, stílus ismérveit (élénkség, utaló kifejezéseket • az elsajátított szókinccsel • ismeri és alkamazza tömörség, egyértelműség (tudni, visszaemlékezni, különböző beszélt és írott a(z ismeretlen) …). megérteni…), szövegeket alkot. szavak jelentésének • érti és használja az meghatározásához udvarias kifejezéseket, szükséges stratégiákat, • érti és használja az • az elsajátított szókinccsel őt érdeklő területek új szövegeket alkot. szakkifejezéseit. | 8 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 6. alkotóelem: FOLYÉKONY OLVASÁS Az alkotóelem összetevői: - olvasási technika - pontosság - gyorsaság - ritmus - kifejezőképesség ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • félhangosan vagy • folyékonyan (hangosan • folyékonyan, értelmesen • folyékonyan, értelmesen, hangosan, folyékonyan és csendben) olvas és szinte köznyelvi megfelelően tagoltan és olvassa a nyomtatott vagy ismeretlen szövegeket, kiejtéssel olvas hosszabb köznyelvi kiejtéssel olvas kézzel írt szövegeket, • figyelembe veszi a és koplex/összetett különböző szövegeket, ritkán tart szünetet mondathangsúlyt, szövegeket, • figyelembe veszi a vagy ismétel meg egy • az olvasási tempót hangos olvasás akusztikus adott részt, megfelelő • hangos olvasáskor és technikát a szöveg és vizuális elemeit ritmusban olvas (az percenként 70–80 szót, követelményeihez (hanglejtés, tempó, olvasott szövegnek és csendes olvasáskor igazítja, hangszín, nyelvi regiszter, megfelelően), 120 szót olvas el, • a hangos olvasásnál szünetek …). • hangosan olvas a • a saját kéziratát olvassa, figyelembe veszi a hangok megfelelő • kevés szünetet tartva, beszéd hangzó elemeit artikulációjával, nem megfelelő (szünetek, hangsúly, • a szavakat megszakításokkal és hanglejtés, hangszín). szószerkezetekbe/ ismétlésekkel olvas (95– mondatokba 98 %-os pontossággal), kapcsolja, alkalmazza a valamint egyenletes/ mondathangsúlyt. megfelelő ritmusban. | 9 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 7. alkotóelem: SZÖVEGEK ÉRTÉSE Az alkotóelem összetevői: - értő olvasás/szöveghallgatás - adatok szövegből való kikeresése, összehasonlítása, szerkesztése és rendezése - következtetés, a lényeg kiemelése - szövegek összefoglalása és értékelése - az olvasási stratégiák alkalmazása - az olvasási folyamat tudatosítása ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • összekapcsolja a • követi az utasításokat és • a szövegértés különböző • a szövegértés különböző • felismeri a szöveg • felismeri a szöveg fajtáját kimondott szavakat a irányelveket, szintjein válaszol a szintjein válaszol a szándékát, témáját, és strukturáját, és azt nem verbális üzenetekkel • szóban és nem verbálisan szöveggel kapcsolatos kérdésekre, üzenetét és összeköti a szövegalkotó szándékával és témájával, • beszéddel reagál a reagál a szövegre, kérdésekre, • kikeresi a lényeges keletkezésének szóbeli és nem verbális • a szövegben kikeresi • észszerűen válaszol • felismeri a témát, a adatokat és a részleteket, körülményeit, üzenetekre a kulcsszavakat/ a feltett kérdésekre, szöveg keletkezésének • saját szavaival foglalja • a szövegből kikeresi a szószerkezeteket és kérdéseket alkot, körülményeit és a össze a szöveget, lényeges adatokat és a összefoglalja a lényeges • képek és egyéb anyagok szövegalkotó szándékát, • az adatokat különböző részleteket, adatokat alapján mesél. • megtalálja a lényeges módon mutatja be, • felismeri a szöveg • a szöveg kapcsán a adatokat, • ismeri a szövegben különböző információi (szöveg)értés minden • megérti a szöveg található szavak közötti viszonyokat szintjén kérdéseket üzenetét, 90–95 %- át, • a (szöveg)értés minden fogalmaz meg magának, • a szöveggel kapcsolatos és ezeket megválaszolja, • a szöveget saját szintjén kérdéseket kérdéseket fogalmaz • a szöveget önállóan tapasztalataival köti fogalmaz meg (magának), meg, összefoglalja és össze, • a (szöveg)értés különböző átalakítja/átírja • szóban összefoglalja a • ismeri és alkalmazza a szintjein válaszol a (parafrazál), szöveget, különböző szövegfajták kérdésekre, • a szöveg adatait • alkalmazza a megértésére • önállóan összefoglalja és rendszerezi, egymással szövegértéshez szükséges szolgáló alapvető összegzi a szöveget összehasonlítja, stratégiákat. olvasási stratégiákat, • az adatokat értelmezi, következtet, (némely esetben az megmagyarázza, elemez, hipotéziseket összetettebbeket is). alátámasztja, alkot … egyszerre több hipotéziseket alkot…,. szövegből is,  | 10 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 7. alkotóelem: SZÖVEGEK ÉRTÉSE Az alkotóelem összetevői: - értő olvasás/szöveghallgatás - adatok szövegből való kikeresése, összehasonlítása, szerkesztése és rendezése - következtetés, a lényeg kiemelése - szövegek összefoglalása és értékelése - az olvasási stratégiák alkalmazása - az olvasási folyamat tudatosítása ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ • kitartó az igényesebb • kitartó az igényesebb olvasási feladatok olvasási feladatok elvégzésében, elvégzésében, • a szövegértéshez • minden szövegfajta megfelelő alapvető értéshez megfelelő és összetett olvasási olvasási stratégiákat stratégiákat választ és választ és alkalmaz, alkalmaz, • a jó (szöveg)értéshez • tudatosítja saját olvasási felhasználja az olvasási folyamatát és az folyamatokról/ olvasással való tanulását. stratégiákról szerzett tudását, • tudatosítja saját olvasási folyamatát és az olvasással való tanulását • megfelelő tudásszinten megérti a különböző anyanyelvi vagy első idegen nyelvi szövegeket. | 11 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 8. alkotóelem: SZÖVEGRE VALÓ REAKCIÓ/VÁLASZ/VISSZAJELZÉS ÉS SZÖVEGALKOTÁS Az alkotóelem összetevői: - értelmes és megfelelő beszélt és írott szövegek alkotása az olvasottak/hallottak alapján - az elolvasottak alkalmazása új szituációkban - megfelelő stratégiák alkalmazása beszélt és írott szövegek alkotásánál ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • a hallottakra és látottakra • különböző szövegajtákat • szóban és írásban • az olvasottak/hallottak • az olvasottakról/ • az olvasottakról/ szóban és nem verbálisan alkot, alkot különböző fajta alapján összegzést készít hallottakról hallottakról eszmecserét reagál, • a hallott/olvasott egyértelmű és érthető • (az olvasottak/hallottak eszmecserét folytat, folytat, saját • elmeséli, hogyan éli szöveggel kapcsolatban szövegeket, alapján) különböző fajta saját álláspontjához álláspontjához a szövegből meg a hallottakat és kérdez és véleményt • a szövegben található nyelvileg megfelelő a szövegből keres és a szövegkörnyezetből látottakat, fogalmaz meg, adatok alapján jósol, hangzó és írott bizonyítékokat; keres bizonyítékokat, • a hallottakat és látottakat • a hallott/olvasott • az olvasottak/hallottak/ szövegeket alkot11, • különböző fajta nyelvileg • elmagyarázza, miről szól különböző módon jeleníti szövegről saját szavaival látottak alapjáni kifejti • magyarázza az megfelelő hangzó és írott a szöveg, különböző meg, mesél, érzéseit, olvasottakat/halottakat szövegeket alkot9, stratégiák alkalmazásával • a történet/tevékenység • folytatja a történetet, • szövegeket alkot kézzel és eszmecserét folytat, • a szöveget különböző elemzi és összefoglalja, nem verbális anyagát megjósolja a befejezést/ írott és elektonikus • értékeli a szöveget stratégiák alkalmazásával • különböző fajta értelmes sorrenbe végkifejletet formában, a (tanári és és kialakítja a hozzá magyarázza, elemzi, egyértelmű, stilisztikailag rendezi. • a hallott/olvasott tanulói) visszajelzések való viszonyulását, foglalja össze, értékeli …, és nyelvileg helyes szövegre különböző alapján kijavítja azokat. saját álláspontját • a szöveget vagy annak szövegeket alkot, módon reagál bizonyítékokkal támasztja részeit át tudja alakítani • a szövegekbe belefoglalja (képzőművészeti alá, nem nyelvi üzenetté (pl. a tapasztalatokat, alkotással, • megindokolja az grafikon), viselkedést, érdeklődést …, tánccal, játékkal, olvasottak alapján • megindokolja az • figyelembe veszi a dramatizálással…). alkotott válaszait, ill. olvasottak alapján szándékot, a címzettet és a reakcióit, alkotott válaszait, ill. körülményeket, • szövegeket alkot kézzel reakcióit, • a szövegalkotásnál írott és elektronikus • szövegeket alkot kézzel figyelembe veszi a formában, a (tanári és írott és elektonikus szövegfajta jellemzőit, tanulói) visszajelzések formában. • megérti és helyesen alapján kijavítja azokat. alkalmazza a vázlatot,megjegyzéseket, forrásokat … mint a szöveg részét, 11 Különböző fajta szövegek: leíró, elbeszélő, magyarázó, indokló elemző-megyzőző…  | 12 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 8. alkotóelem: SZÖVEGRE VALÓ REAKCIÓ/VÁLASZ/VISSZAJELZÉS ÉS SZÖVEGALKOTÁS Az alkotóelem összetevői: - értelmes és megfelelő beszélt és írott szövegek alkotása az olvasottak/hallottak alapján - az elolvasottak alkalmazása új szituációkban - megfelelő stratégiák alkalmazása beszélt és írott szövegek alkotásánál ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ • szövegeket alkot kézzel írott és elektonikus formában, a (tanári és tanulói) visszajelzések alapján kijavítja azokat. • a szövegalkotáshoz megfelelő stratégiákat választ. | 13 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 9. alkotóelem: KRITIKAI (BÍRÁLÓ) OLVASÁS Az alkotóelem összetevői: - adatok, tények és álláspontok felismerése, megitélése, értékelése a szövegekben, a szerző írásmódjában - saját vélemény alkotása a szövegről indoklással - a szöveg megítélése a megadott kritériumok alapján - kritériumok meghatározása a szövegek kritikus értékeléséhez - a források kritikus használata ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: Azzal bizonyítja, hogy: • felismeri az egyszerű • felismeri a képzeletbeli • a szövegekben • különbséget tesz a tények • elemzi és tényekkel • osszeköti és kritikusan történet alapvető és a valós világot a különbséget tesz a valós és a vélemények közt, alátámasztva értékeli a értékeli a különböző üzenetét. szövegekben, valamint és képzeletbeli világ • felismeri a témát és az szöveg tartalmát, szövegfajtákban található az irodalmi művek között, üzenetet/fő gondolatot • különbséget tesz a tények információkat, főszereplőinek szerepét a • felismeri a témát és az és saját tapasztalataival és az álláspontok közt, • véleményét megindokolja, történetekben üzenetet/fő gondolatot és érzéseivel • véleményt formál, és bizonyítékokkal • felismeri/megérti a és ezeket a szövegben összhangban értékeloi azt meg tudja támasztja alá legfontosabb üzenetet, található adatokkal őket, indokolni, ill. alá tudja • megtalálja a szövegben • a szöveggel kapcsolatosan támasztja alá, • a szöveg értéklését a támasztani a szövegben a kevésbé nyilvánvaló fogalmaz meg • kifejti saját véleményét az szövegben találhatő található adatokkal és lényeges információkat, bizonyítékokkal, • kifejti véleményét a olvasott szöveg kapcsán, adatokkal/bizonyítékokkal • az olvasottakat hallott/látott szöveg • a szövegeket támasztja alá, • kritikusan ítéli meg/ meghatározott kapcsán. tapasztalataival • a szöveggel kapcsolatosan osztályozza a szöveg kritáriumok vagy saját és megérzéseivel magasabb szintű különböző részeit (pl. kritériumai alapján összhangban értékeli, kérdéseket fogalmaz meg non-verbális rész), értékeli, • a szövegben található • a szöveggel kapcsolatosan • különböző adatokból • az elengedhetetlenség információkat kritikusan kérdéseket fogalmaz meg következtetéseket von le. és megfelelőség ítéli meg/osztályozza szemponjából értékeli • a szövegben a meghatározott az állítások minőségét a található különböző kritériumok vagy saját szövegben, adatokból egyszerű kritériumok alapján, • hipotéziseket állít fel és a következtetéseket von le. • több szöveget hasonlít szövegben érveket keres össze egymással azokra, és értékeli őket a kritériumok alapján,  | 14 Olvasás-szövegértés | Meghatározás és alkotóelemek 9. alkotóelem: KRITIKAI (BÍRÁLÓ) OLVASÁS Az alkotóelem összetevői: - adatok, tények és álláspontok felismerése, megitélése, értékelése a szövegekben, a szerző írásmódjában - saját vélemény alkotása a szövegről indoklással - a szöveg megítélése a megadott kritériumok alapján - kritériumok meghatározása a szövegek kritikus értékeléséhez - a források kritikus használata ÓVODAI NEVELÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPISKOLA 1−3 év 3−6 év 1. NOSZ 2. NOSZ 3. NOSZ • önállóan fogalmaz • felismeri a hibákat az meg feltételezéseket érvelésben és kikerüli őket a szövegben található a szövegalkotásban, adatok alapján és azokat • az információkat kritikusan megindokolja, használja fel az új • önállóan, célirányosan, problémák megoldásánál, kritikusan és • kritikusan ítéli meg és felelősségteljesen alkalmazza a hagyományos választja meg és és új olvasási-írási alkalmazza a forrásokat. technológiákat és forrásokat. | 15 Olvasás-szövegértés Meghatározás és alkotóelemek A kiadvány eredeti címe: Bralna pismenost; Opredelitev in gradniki Szerzők: Milena Kerndl, Sandra Mršnik, Nina Novak, Romana Fekonja, Mira Hedžet Krkač, Mihaela Kerin, Darinka Rosc Leskovec, Marija Sivec, Nives Zore, Vladimir Milekšič, Andreja Čuk, Mirjam Stanonik, Bernarda Gaber, Andreja Bačnik, Janja Cotič Pajntar, Urška Fekonja Peklaj, Polona Vilar, Alenka Kavčič, Lara Godec Soršak, Dragica Haramija, Mira Krajnc Ivič, Karmen Svetlik, Sanja Slapar, Tjaša Prudič, Ksenija Leban, Nina Papež, Mateja Ceket Odar Recenzensek: Milena Kerndl, Darinka Rosc Leskovec, Mira Hedžet Krkač Magyar nyelvre fordította: Tóth Elizabeta Magyar nyelvi lektor: Jankay Éva Tervezés: Simon Kajtna Grafikai szerkesztés: ABO grafika, d. o. o., képviseli: Igor Kogelnik Kiadta: Zavod RS za šolstvo A kiadót képviseli: dr. Vinko Logaj Online kiadás Ljubljana, 2022 A kiadvány ingyenes. A kiadvány hozzáférhetősége: www.zrss.si/pdf/Gradniki_bralne_pismenosti_MAD.pdf Készült a Szlovén Köztársaság és az Európai Unió (Európai Szociális Alap) közös anyagi támogatásával. A kiadvány a 2017 és 2022 között megvalósult OBJEM projekt keretében jött létre, amelynek a vezetője dr. Sandra Mršnik volt. Kataložni zapis o publikaciji (CIP) pripravili v Narodni in univerzitetni knjižnici v Ljubljani COBISS.SI-ID 127161859 ISBN 978-961-03-0749-5 (PDF) | 16 | 17