Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai?
Kiss SzemAn Robert
Eotvos Lorand Tudomanyegyetem, Budapest, Bolcseszettudomanyi Kar, Szlav Filologiai Tanszek, Muzeum krt. 4/D, HU - 1088 Budapest, rkiss@centrum.cz
- scn ii/2 [2009], 167-181 -
Študija opozarja na Kollarjevo parno pridigo, ki je imela velik vpliv na nacionalno zavest sodobnih slovanskih narodov. Kollar razpravlja o petih dobrih lastnosti slovanskih narodov: njihovi pobožnosti, marljivosti, veselosti, ljubezni do materinščine in popustljivosti do drugih narodov. Med možne prototipe te pridige sodi članek Janosa Horvatha z naslovom O verskem in moralnem stanju starih Madžarov v izdaji Tudomanyos Gyujtemeny iz leta 1817. Način prevzemanja lahko razumemo tudi kot ustvarjalno umetniško dejavnost, s katero je Kollar znatno reinterpretiral omenjene lastnosti in jih prenesel na slovanski narod.
This study calls attention to Kollar's two-part sermon which exerted a large influence on the national consciousness of the modern Slav nations. Kollar discusses five good qualities of the Slav nation: its godliness, diligence, cheerfulness, love of mother tongue, and forbearance towards other nations. Among the possible prototypes of this sermon are a paper by Janos Horvath, entitled "On the Religious and Moral Condition of the Hungarians" in the 1817 volume of Tudomanyos Gyujtemeny. The manner of adoption can be seen as creative artistic activity, in the course of which Kollar significantly reinterpreted the qualities in question and applied them to the Slav nation.
Ključne besede: nacionalna zavest slovanskih narodov, zgodovina v obdobju romantike, romantična inačica »ogledala duše«, pridiga v 19. stoletju, moderna nacionalna identiteta, madžarska, češka/slovaška literatura v 19. stoletju
Key words: National consciousness of the Slav nations, history in the Romantic Age, romantic version of the "mirror of the soul", sermon in the 19th century, modern national identity, Hungarian and Czech/ Slovak literature in the 19th century
— 167 —
Kiss Szemán Róbert
Jede Nation muss es fühlen lernen, dass sie nicht im Auge andrer, nicht im Munde der Nachwelt, sondern nur in sich, in sich selbst gross, schön, edel, reich, wohlgeordnet, tätig und glücklich werde und dass sodann die fremde wie die späte Achtung ihr wie der Schatte dem Körper folge. (Herder 1986: 268)
Tudományosság és tôrténetiség
A romantikus tôrténetiség az újkori európai kultùrtôrténetnek abban a szaka-szában fejlodött ki, amely a pozitivizmust közvetlenül megelozte. A romantikus tôrténetiség ezért semmiképpen sem mérheto a pozitivista tudományosság mércéjével.
A pozitivizmus elotti és a pozitivizmus utáni tôrténetiség kûlônbôzôségét leginkább azzal szemléltethetjük, ahogyan a pozitivista tudomány a romantikus tôrténettudomânyhoz viszonyult. Az empirikus adatgyûjtés és logikus rendszerezés módszertani bástyái mögül a pozitivista tôrténettudomâny egy-szerüen hamisnak minosítette a 19. század elso felében a kreativitás és fantázia segítségével létrehozott tôrténeti tényeket, alkotásokat. Nem jártak jobban megalkotóik sem, akiket a pozitivista tudomány egyszerüen kiiktatott a tôr-téneti hagyományból. Ily módon szorult a tudomány és a müvészetek közötti senkifôldjére a romantikus tórténettudomány számos jeles képviseloje, tôbbek kôzôtt Ján Kollár is. Kollár hatalmas tórténettudományi munkásságot hagyott maga után, és életpályáján elore haladva egyre nagyobb jelentoséget tulajdo-nított ilyen irányú tevékenységének. Ezzel a tudománytórténeti folyamattal magyarázható, hogy Kollár tôrténelmi témájú munkái hosszú idore kikerültek a kutatók figyelmének kózéppontjából. Marginalizációjuk eredményeként (a szerzo szándéka ellenére (a kollári mü helye is megváltozott a nemzeti kultú-rában és tudományban.
Ugyanakkor számos jel mutat arra, hogy ezen alkotások jelentos része be-épült a modern nemzeti kultúrába és tudatba, és hatása mindmáig érezheto és látható. Akárcsak azon csillagok fénye, amelyek olyan távolságban helyezked-nek el bolygónktól, hogy fényüket még látjuk, bár a fényforrás talán már réges-régen kialudt. Egy ilyen ikercsillagot választottam e dolgozatomban a vizsgálat tárgyául, és megkísérlem rekonstruálni azokat a kórülményeket, amelyek egykor hathattak ennek a páros égitestnek a keletkezésére. A szláv nemzet jó tulajdonságai címet viselo iker-prédikáció egyike a legnagyobb hatástórténettel rendelkezoknek a 19. század elso felében. Jelentoségét nem lehet túlbecsülni a cseh és a szlovák emblematikus nemzetrajz romantikus fejlodésében, hiszen a nemzeti önismeret olyan darabjáról van szó, amely fontos szerepet játszott a nemzetrol való gondolkodás fejlodésében.
A szláv nemzet jó tulajdonságai prédikációk keletkezése
A szláv nemzet jó tulajdonságai címü prédikációk elhangzásának pontos idejét Kollár az 1822-es év Szentháromság ünnepe utáni hatodik vasárnapjára, Péter
- 168 --Slavi-a Centraos 2/2009
	 Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? 	
Pál napjára datálta. Mindez a prédikációk második megjelenésébol világlik ki, amikor is Kollár beleszerkesztette oket 1831-es prédikációgyüjteményének az elso kôtetébe. „W den Petra a Pawla a w nedëli ssestau po S. Trogici (1822)" (Kollár 1831). Az elso megjelenés alkalmával az iker-prédikáció külön füzetben jelent meg huszonhat számozott oldalon (Kollár 1822), ám ez a kiadás az évszámon kí-vül nem tartalmaz pontosabb utalást az elhangzás idopontjára, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy a két prédikáció az elhangzás évében még élénken élt a gyülekezet emlékezetében, ezért fölöslegesnek látszott ennek a ténynek a hangsúlyozása.
(Az elso és második megjelenés szövege közötti kûlônbségek elso pillantásra nem haladják meg a helyesírási kérdéseket. Tüzetesebb ôsszevetés során azon-ban adódik még néhány egyéb jellegü kûlônbség, amelyekre e tanulmányban csak abban az esetben fogok kitérni, amennyiben az fontos a dolgozat tárgya szempontjából.)
A tôrténetiség szempontjából lényeges, hogy milyen kôrûlmények indították Kollárt arra, hogy a nemzet kérdését a szószékre vigye, és ezáltal a szakralitás dimenizióját kölcsönözze olyan világi jelenségnek, mint a nemzet. A világi témák megjelenése a szlovák evangélikus gyülekezetek istentiszteleti rendjében a prédikáció-t0rténetnek számos korszakában megfigyelhetoek (Raffay 1944). Ján Kollár prédikátori tevékenysége ahhoz a korszakhoz kötodik, amelyet a felvilágosodáskori racionalizmuson belül is a gyakorlatiasság (prakticizmus) jellemez. Az ebbe a csoportba sorolható igehirdetok a tanításra helyezik pré-dikációik hangsúlyát. A legfontosabb kérdés a számukra, milyen hatást gya-korolnak a hallgatóságra, mennyire képesek pasztorációs céljaik szolgálatába állítani prédikációjukat. Ezért az Igéhez való viszonyuk többnyire praktikus jellegü és erkölcsi tanító célzatú. Számos esetben attól sem riadnak vissza, hogy az Igét alárendeljék az erkölcsi vagy más egyéb pasztorációs célnak (sot, olykor eroszakosan hozzáidomítsák prédikációjuk világi, gyakorlati mondanivalójához (Michalko 1955: 44-102).
A pesti evangélikus gyülekezethez érkezo Kollár rövidesen élére állt a szlovák hívek 0nállósulási tôrekvéseinek, amelyek a gyülekezeti életen belül érintették az 0nálló szlovák lelkész és a szlovák kántor státusát, a szlovák istentiszteletek rendjét és a szlovák iskolát (Matus 2000). Az 0nállósulási tôrekvések legfobb akadályát az új német lelkész, Joseph Kalchbrenner, a német istentiszteletek túlsúlya és elsobbsége, a német kántor túlterheltsége és a szlovák tanító-kántor és iskola hiánya jelentette. A 20-as évek elején tehát a szlovák nemzeti emancipációs tôrekvéseket a gyülekezeten belül elsosorban a szervezeti, anyagi és létszámbeli fôlényben lévo német kôzôsség korlátozta. Olyan idoszak ez a magyar és a szlovák nemzeti ébredés idoszakában, amikor a domináns némettel szemben, különösen, ha az az evangélikus egyház kere-tein belül zajlik, az érdekazonosság kôvetkeztében kialakulhatott szôvetség a szlovák és lélekszám tekintetében jóval kisebb magyar kôzôsség között. Ennek a ténynek a leszôgezése azért fontos, mert megvilágíthatja a magyar és szlovák együttmükódés tényét, aminthogy a késobbi nemzeti küzdelmek, amelyek a magyarok túlsúlyát hozták, ugyanezen szôvetség és együttmükódés késobbi elleplezését vagy nyílt megtagadását is eredményezhették.
— 169 —
Kiss Szemán Róbert
A predikacio keletkezesenek immanens tenyezoi
Visszakanyarodva Kollar predikacioihoz elmondhatjuk, hogy azok egyertel-muen apologetikus jelleguek - olyan vallasi kozosseg es a vallasi kereteken belul is megnyilvanulo nemzeti erdekek vedelmere iranyulnak, amelyet mind a korabeli jegyzokonyvek tanubizonysaga (Matus 2000: 23). mind Kollar uto-lagos interpretacioja szerint („A szlovakok, latvan, hogy elhanyagoljak oket a nemetekhez kepest, akiket persze jobban ellattak, reszesitettek az istentisz-teletben, minden vallassal es vallasi folkeszulessel szemben szinte hidegge es erdektelenne valtak") (Kollar 1831: III) azzal vadolnak, hogy kozombos a vallasa irant es elhanyagolja ilyen iranyu kotelessegeit. Nem csodalhato tehat, ha a predikator kolto a szlav nemzet elso es legfontosabb jo tulajdonsaganak az „istenessegef („nabožnost") tette meg. Ez a pesti evangelikus gyulekezet belso eletebol fakado fenomen kituntetett helyet kapott Kollar predikacioja-ban. A hangsulyos elso hely egyben arra a tenyre is utal, hogy az evangelikus egyhazi elet olyan keretkent is szolgalt a 19. szazad elso feleben, amelyben a nemzettel kapcsolatos kerdesek es a nemzeti kuzdelmek is manifesztalodtak (Kertesz 2007) (Kollar 1842).
A masodik szlav jo tulajdonsagnak Kollar a „dolgossag"-ot lattatja. A dolgossag es szorgalom erenykent valo szerepeltetesenek egyik lehetseges ke-zenfekvo magyarazatat a polgari fejlodes bizonyos fokahoz kotodo protestans munkaerkolcs nyujtja. Eszerint a munkavegzes az imadsag egyik fontos es lehetseges formaja. Az imadsagos es dolgos eletbol fakado isteni aldast pedig mar oszovetsegi vonatkozasaiban is az anyagi javak bosege kiserte. A pesti evangelikus egyhazkozseg eseteben a gyulekezet vagyonosabb es tekintelye-sebb reszet a nemetajkuak alkottak. Ezert a kevesbe tehetos es a tarsadalmi rangletra alacsonyabb fokan allo szlovak hivek szamara a kollari predikacio masodik pontja, ha vedelmet nem is jelentett az ilyen jellegu kritikaval szemben a nemet gyulekezet reszerol, (Matus 2000: 15-30) de legalabb nemi vigaszt nyujtott az elmergesedo egyhazkozsegen beluli vitakban.
A dolgossag mint ereny megjelenese ugyanakkor a nepiesseghez is kap-csolodik azaltal, hogy a paraszti elet reszet alkoto nehez fizikai munkahoz kapcsolodo enekek es mesek a 19. szazad folyaman bekerultek a felvilagosodas kori magas nemzeti kulturakba. A plebejussag mint fenomen ugyan egyre tavolabb kerult Kollartol elete folyaman, am mind nepkolteszeti gyujteseben (Kollar 1831a: 277-318), mind pedig a kovetkezo ereny, az artatlan vidamsag taglalasa soran elokelo helyet biztositott a legnehezebb fizikai munkat vegzo tarsadalmi osztaly dolgossaganak. A dolgossag szinonimajakent a szorgalom eroteljes hangsulyt kapott J. G. Herder szlav nepekkel kapcsolatos eszmefuttata-saiban is - Kollar ezzel a kulso tenyezovel erositette meg a fenomen immanens jelenletet a predikacioiban. A szakirodalomban meglehetosen eltero nezetek talalhatoak azzal kapcsolatban, milyen hatast gyakorolt Herder Kollarra. Rudo Brtan tanulmanyaban tagadja a kozvetlen hatast, es inkabb a hazai irodalmi ha-gyomanybol szarmaztatja a gondolatokat (Brtan e. n.: 31 skk.). Elena Varossova ezzel szemben kezenfekvonek tartja a herderi hatast (Varossova 1963: 42
- 170 --Slavi-a Centraos 2/2009
	 Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? 	
skk.). Herder a tôrténelem kerekének forgandóságán morfondírozva úgy látja, hogy a háború szellemét fôlvàltô csöndes szorgalom beköszönto korszaka meghozza a jobb jövöt Európa számára, a szláv népek pedig, amelyek egykor „szorgalmasak és boldogak" voltak, fôlébrednek álmukból és megszabadulnak rabszolgaláncaiktól.
Das Rad der ändernden Zeit drehet sich indess unaushaltsam; und da diese Nationen gröstentheils den schönsten Erdstrich Europa's bewohnen, wenn er ganz bebauet und der Handel daraus eröfnet würde, da es auch wohl nicht anders zu denken ist, als das in Europa die Gesetzgebung und Politik statt des kriegerischen Geistes immer mehr den stillen Fleiss und das ruhige Verkehr der Völker unter einander befördern müssen und befördern werden, so werdet auch ihr so tief versunkene, einst fleissige und glückliche Völker endlich einmal von eurem langen trägen Schlaf ermuntert, von euren Sklavenketten befreiet, eure schönen Gegenden vom Adriatischen Meer bis zum karpathischen Gebirge, vom Dom bis zur Mulda als Eigenthum nutzen, und eure alten Feste des ruhigen Fleisses und Handels auf ihnen feiern dörfen (Herder 1792: 42).
A herderi gondolatmenet, amely összekapcsolja a szorgalmat és a boldog-ságot, elvezet a Kollár által harmadik helyen megnevezett szláv jó tulajdonság tárgyalásához, amelyet a prédikátor „ártatlan vidámság"-nak nevezett el. Kollár az egész napos mezei munkáról hazatéro, vidáman daloló szláv parasztok képével egy ókori toposz modern szláv bukolikus változatát indította útjára.
A felvilágosodás és romantika korának természetesség-kultuszával és né-piességével magyarázható a szlávok negyedik jó tulajdonsága, az „anyanyelv szeretete" is, amely a pesti szlovák evangélikusok esetében a húszas évek ele-jén inkább ho óhaj, semmint realitás volt. A magyar királyság „Londonjába" (Horvát 1810: 25-26) mint gyorsan iparosodó nagyvárosba munka után érkezo és megtelepedo szlovákok tôbbségére sokkal inkább jellemzo volt a nyelvi asszimilációs készség.
Ennek a hajlandóságnak a folyománya lehetett a „más nemzet iránti türelem" is mint ötödik szláv jótulajdonság. Az alacsony iskolázottságú, szakképzetlen vagy mesteremberként érkezo észak-magyarországi szláv népesség alkotta elsosorban a pesti evangélikus szlovák gyülekezetet, amely a más nemzet (elsosorban a német) iránti türelem erényét kénytelen volt gyakorolni a pesti német oshonos polgársággal szemben. Amiért ez a tulajdonság mint erény mégis bekerült Kollár prédikációjába, az inkább annak a kifejezodése, hogy a Pesten új otthonra találó, számban és vagyonban gyarapodó szláv/szlovák kôzôsség nevében prédikátoruk kifejezze azt a kívánságot és igényt, hogy a más nemzet iránti türelemnek kölcsönösnek kell lennie.
A szláv nemzet jó tulajdonságait („vallásosság, dolgosság, ártatlan vidám-ság, az anyanyelv szeretete és a más nemzet iránti türelem" („Náboznost, pracowitost, newinná weselost, milowánj swé reci a snáseliwost naproti ginym národum" /Kollár 1831: 6/) oly módon ismertettük, hogy közben igyekez-tünk rámutatni azokra a forrásokra, amelyeket a szakirodalom lehetséges eredetükként jelölt meg. E tulajdonságok egy részének a bekerülése tehát a prédikációkba immanens módon következett a pesti evangélikus egyházk0zség életének tôbbé-kevésbé ismert eseményeibol, amelyeket Kollár igyekezett a
— 171 —
Kiss Szemán Róbert
felvilagosodas racionalizmusanak megfeleloen magasabb eszmei sikon megfo-galmazni. E tulajdonsagok masik resze ugyanakkor eredeztetheto olyan kulso impulzusokbol is, amelyeket Kollar tortenelmi es filozofiai olvasmanyaibol, elsosorban a felvilagosodas kori nemet filozofiabol meritett. (Matthias Murko feltetelezese szerint Kollar pesti eveiben nyult Herder muveihez, es alaposan megismerkedett veluk. /Murko 1897: 216. 1. jegyzet/) Harmadik lehetseges forraskent a 18. szazad vegenek es a 19. szazad elso evtizedeinek nemet es szlav nyelvu torteneti es foldrajzi munkait jeloli meg a szakirodalom, amelyek a nemzetkarakterologia targykorebe tartozo szovegeket is tartalmaztak. igy peldaul a Stare noviny-ban (1785: 37) talalhato Jan Hrdlička irast, amelyben a szerzo kiemeli a szlavok bizonyos tulajdonsagait („uctivosf, dobrotivost', milosrdnosf, privetivost k hostom, štedrost, vFudnost, pracovitost, usilovnost a sposobnost literarnu i v učeni sa jazykom" (Brtan, e. n.: 8).
A szlav nemzet jo tulajdonsagainak magyarorszagi forrasvideken
A lelkipasztori szolgalatnak, amelyet Kollar majdnem harminc evig latott el Pesten, vannak es mindig is voltak olyan kenyszerito korulmenyei is, amelyek-rol a szakirodalom ezidaig kevesse vett tudomast. Az evangelikus egyhazkoz-segek, amennyiben a tortenelmi korulmenyek engedtek, pontosan szabalyoztak a lelkeszi hivatalt betolto predikator kotelessegeit, tobbek kozott a heti rendes es rendkivuli predikaciok szamat is. Az ezzel kapcsolatos szabalyozasok jol ismertek a magyarorszagi evangelikus egyhaz torteneteben (Michalko 1955: 18-19) mindazonaltal ezidaig nem tulajdonitottak ezeknek a tenyeknek tul nagy jelentoseget Kollar muveszi eletmuvenek, az eletmu keletkezesenek a szempont-jabol. Jan Michalko predikacios iranyzatokat bemutato monografiaja nyoman a szlovak irodalomtorteneszek kozul nehany elalmodozott arrol, hogy Kollar, mivel koztudomasulag lelkiismeretesen igyekezett teljesiteni lelkipasztori kotelessegeit, harminc eves pesti mukodese soran hany predikaciot tartott es vetett papirra (Michalko 1955: 70). Az impozans szamok buvoleteben (mintegy szaz kotetrol lenne szo), az ezzel kapcsolatban megfogalmazott gondolatok kozben azonban elsikkadt az a teny, hogy kulonosen a racionalista-gyakorlatias egyhazi beszedek megirasahoz es megtartasahoz, amelyekbe nagyon sok nem biblikus jellegu tartalom is beszuremkedett, oriasi mennyisegu vilagi es tudomanyos informaciora volt szukseg. Ezt a hatalmas olvasmany- es muveltseganyagot Kollar a rendelkezesere allo valamennyi eszkozzel igyekezett megszerezni. Levelezesenek nagy reszeben talalhatoak olyan keresek, amelyek konyvek es folyoiratok beszerzesere iranyulnak. Ezek tetemes resze nemet es szlav nyelvu munkakra vonatkozik, amelyek beszerzese idobeli korlatokba es egyeb nehezsegekbe utkozott pesti kornyezeteben. Ugyanakkor a magyar szlavisztika megkezdte azoknak a forrasoknak a foltarasat is, amelyek Kollarnak a magyar kulturalis elethez valo viszonyat targyaljak (Sziklay 1965: 139-175; Fried 1995: 133-136; Fried 2004: 51-68). Ezekbol az irasokbol, amelyek egyreszt szemelyes kapcsolataira, masreszt olvasmanyelmenyeinek folterkepezesere iranyulnak,
- 172 --Slavi-a Centraos 2/2009
	 Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? 	
egyértelmüen kiderül, hogy pesti tartózkodásának évtizedei során az anya-nyelvi és német müveltségi ismeretei mellé folyamatosan fólzárkóztak az egyre nagyobb számban megjeleno magyar irodalmi és tudományos kiadványok is.
Kôzéjûk sorolható tôbbek kôzôtt a Tudományos Gyüjtemény címü folyóirat is. A Tudományos Gyüjtemény mintegy negyedszázadon át meghatározta a kialakulóban lévo modern kózép-európai nemzetekrol való gondolkozást. Ha-tása ezért nemcsak a magyar, hanem más nemzetiségü értelmiségi kôrôkben is mérvadónak nevezheto. Kulcsfontosságú voltára a szlovák szellemi életben legújabban Peter Macho mutatott rá tanulmányában, amelyben érintette tôbbek kôzôtt Kollár és a lap kapcsolatát is (Macho 2006: 110-124).
Ennek a folyóiratnak az 1817-es évfolyamában látott napvilágot Horváth János veszprémi kanonoknak (1769-1835) egy olyan tanulmánya, amely a kollári prédikációk genezisének a szempontjából is figyelmet érdemel. A' régi Magyaroknak Vallásbéli 's Erkolcsi Allapotíyokról címü tanulmány (Horváth 1817: I. 27-66, II. 67-91) egymást kôveto két részben, hatvannégy oldalon keresztül taglalja a régi magyarok vallási és erkôlcsi szokásait, tulajdonságait. Horváth János tíz pontba rendezte a témával kapcsolatos gondolatait. Az elso fejezetben általános vallástórténeti szempontból kôzeledik a problémához, amelynek keretében a hit és a poézis viszonyát vizsgálva megállapítja, hogy a kôltészet, ameddig a hit szolgálatában áll, helyénvaló, míg ha ônálló utakra tér, annak kôvetkezménye az elvallástalanodás. A hit megorzésének legfobb példájául a zsidókat nevezi meg, akik hosszú tôrténelmûk során a leginkább megorizték eredeti vallásosságukat. (Kollár 1829) Ugyanez a motívum Kol-lárnál is megtalálható egyrészt a textus kiválasztásában (1Mózes 12. V. 1-2.) tûkrôzodik, másrészt a zsidó bôlcsekre való hivatkozásban, akiket Horváth is említ. Horváth a hit és az ész viszonyát elemezve arra a megállapításra jut, hogy a racionalizmus magasabb szinten meghaladja ônmaga vallásellenességet. Az okfejtés kapcsán Horváth tanúbizonyságát adja filozófiai müveltségének, hiszen a német romantikus tôrténelemfilozôfia egyik fontos terminusát, a Weltgeist-et magyarítja „a' Világ lelke"-ként (Horváth 1817: I. 50). A horváthi gondolatmenet meglehetosen nagy ívü, hiszen az osvallással kezdodik és egé-szen az újkori nihilizmusig terjed. Az elso fejezet utolsó gondolata, amelyben Horváth annak a nézetének ad hangot, hogy a más népekkel való kôzôskôdés is hátrányosan befolyásolhatja egy nemzet valláshoz való viszonyát, szintén utat talált Kollár prédikációjába. Horváth azt írja, hogy a tôrténelem folyamán „a' babonás vagy istentelen népekkel való ôszve elegyedés 's kôzôsûlés is, so-kakban megrongálta, elcsufította a' tisztább isméreteket [a vallásról] (Horváth 1817: I. 51). Kollárnál ez a gondolat ugyanebben az értelemben jelenik meg: „sot azt sem titkolom, hogy természetesen e nemzetben is található sok rossz keresztyén, nemtôrodôm, hideg, istentelen, kûlônôsen ott, ahol már másokkal szomszédságba és kapcsolatba keveredtek" („ba y to nezatagjm, ze se wsem y w tomto národu nalezegj mnozy zlj krest'ané, nedbanliwj, studenj, bezboznj, obzwlásté tam, kde jiz s ginymi do sausedstwj a spogenj prisli" (Kollár 1822: 7). A horváthi hosszadalmas vallásról szóló bôlcselkedés további része mind-
— 173 —
Kiss Szemán Róbert
azonáltal a fölvetett témát csak variálja, ezért Kollár számára nem tartalmazott további különösebb kamatoztatnivaló gondolatot.
Sokkal inkább fölkeltette érdeklôdését a tanulmány második része, amely A ' Magyaroknak Istenröl való isméretôk címet viseli. Ez a fejezet abból a szempontból érdemel figyelmet, hogy benne Horváth hosszas magyarázattal szolgál a magyar Isten szó eredetével kapcsolatban. Az etimológiai kalando-zás során Horváth sorra veszi a magyar ôstôrténet idejében virágzó jelentös kultúrákat, és lehetséges perzsa, egyiptomi, 0görög, héber etimológiákkal áll elö. A magyar szerzövel Kollár mint szláv literátus-etimológus régiségi versenybe száll. Kollár, nem akarván alulmaradni a küzdelemben, a vallásos dolgok megnevezésének szláv nyelvben megtalálható gazdagságára irányítja hívei figyelmét, és Horváthtal szemben azt hangsúlyozza, hogy a szláv nem-zet nagy mennyiségben alkotott saját szavakat és kifejezéseket a vallásos élet dolgainak megnevezésére: „aligha rendelkezik más egyéb nemzet a szavaknak olyan gazdagságával a saját nyelvében, amelyekkel megnevezhetné a szent dolgokat mint pl. vallás, szentség, tempom és sok egyéb" - „sotwy ktory giny národ má takowau hognost wlastnjch slow we swé reči kterymiby swaté wëcy poznamenal k. p. Mboženstwj, swátost, chrám, a mnohé giné" (Kollár 1822: 6). A prédikáció mint mûfaj azonban nemigen visel el több filológiai példát, így Kollár újból figyelmen kívül hagyja Horváth több tucat oldalon keresztül tartó fejtegetéseit az ösmagyarok lélekkel, áldozással, táltosokkal, ünnepeikkel, házassági és temetkezési szokásaival kapcsolatban. Helyette figyelmét a tanul-mányban inkább az a rész kötötte le, amelyben a magyar szerzö megkezdi a magyarok erkölcsi állapotának tárgyalását. Horváth János a második részt tíz fejezetre tagolta, amelyek a következö címeket viselik:
§ 1. Az ö értelmôkben a' jó és rosz § 2. A' vitézség vala a' fö virtus § 3. Az istenesség
§ 4. 'S igasság az ö gondolkozások szerént
§ 5. Házi érzeménnyeik
§ 6. Tisztaság szeretetök
§ 7. Vendégeskedéseik 's mulatságaik
§ S. Más nemzettségbeliekkel való bánások' módgya
§ 9. Kevélységôk
§ 10. Pénzre vágyások, 's elvadulások
Miként az a fejezetcimekböl nyilvánvalóan kiderül, Horváth János tanul-mányának esetében a vallási irodalomból ismert lelki tükör mint mûfaj egy-fajta újkori alkalmazásáról és ùjraértelmezésérôl van szó, amely a reformkor szellemének megfelelöen vizsgálat alá veszi a nemzeti erényeket és hibákat. A nemzeti lelkiismeret-vizsgálat célja megegyezik a keresztény lelkiismeret-vizsgálatéval. A lelkiismeretvizsgálat szakrális célja az istenszeretetben való tôkéletesedés, amely az ûdvôzûlés feltételét jelenti. A 19. század elejének nem-zettel kapcsolatos gondolkodásmódja a lelkiismeret-vizsgálatnak ezt a formáját
- 174 --Slavi-a Centraos 2/2009
	 Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? 	
szekularizálta. A nemzetszeretetet állította a vizsgálat kozéppontjába, és a nem-zeti iránti elkôtelezettség jegyében kreálta meg, gyakran retrospektív módon, a nemzet tôrténelmi múltját is. Ugyanakkor a nemzeti tôrténelem tanulsága a jelen nemzedékének szolgál példával, és annak jôvôbeni boldogulását célozza.
Mivel azonban a tôrténelmi Magyarország nemzetei, a magyar és a szláv/ szlovák a nemzeti és társadalmi fejlôdés más-más szintjén állt ebben az idô-szakban, ezért a nemzeti lelkitükrók is eltérô sajátosságokat mutatnak. A horváthi magyar nemzeti lelki tükór a jó és rossz tulajdonságok kiegyensúlyo-zott arányával tünik ki. Nemcsak hogy a jó és a rossz nemzeti tulajdonságok kiegyenlített arányban vannak jelen, hanem minden tulajdonság esetében megfigyelhetô egyfajta tôrténeti viszonyulás a tárgyalt jelenséghez. Kollár prédikációjának magyar elôképérôl tanúskodik tôbbek kôzôtt a szláv prédiká-tornak az az elszólása is a mü bevezetô szakaszában, amelyben azt vetíti elôre, hogy - Horváthhoz hasonlóan (ô is hiteles képet akar festeni a szláv nemzet jó és rossz tulajdonságairól: „Tak weliky, tak starozitny, slawny a pamatny národ dozagista zaslauzj aby sme geho ziwot, powahu a wlastnosti y pred trun nábozenstwj postawili, a sprawedliwë ohlédali y co dobrého y co chybného pri sobë má abychom znali gakowymi prowinnostmi y my k nëmu zawázání gsme." A gôrbe tûkôr azonban, amelyben megmutatkoznának a szlávok rossz tulajdonságai is, kiegyenesedik és megfényesedik, és a szerzôi ígéret ellenére csupán a szláv erények tünnek elô bennük.
A horváthi lelki tûkôr további sajátossága, hogy egy tôbb száz éves rendi államiság morális és vallási ôrôkségét kísérli meg az alakulófélben lévô modern nemzeti keretek kôzôtt értelmezni. A kollári nemzeti tûkôr ezzel szemben a magyar államiság jelenlétének hiányával tünik ki, amely megelôlegez egyfajta nemzeti kivonulást ezen államiság keretei kôzûl (Kiss Szemán 2007: 5-32). A kivonulást az tette szükségessé, hogy a bomlófélben lévô rendi államiság keretei szüknek bizonyultak valamennyi magyarországi modern nemzet szá-mára. A berendezkedô modern magyar nemzet ugyanis sajátján kívül nem ismert el más nemzeti jogokat. Kôltôzéskor pedig általában az ember csak azt viszi magával, ami a legfontosabb számára. A magyarországi szlávok úti batyujából azért volt teljes mértékben kihagyható a vitézség erénye, mert az elsôsorban a magyar királyság évszázados továbbélését volt hivatva biztosítani a tôrténelmi viharokban, s mint ilyet, kontinuusnak csupán a modern magyar nemzeti tudat építette magába. Az így támadt ürt azonban, amely az erények csomagjában a magyar vitézség virtusának kiesésével keletkezett, Kollár a „szorgalmas dolgosság" mint szláv jó tulajdonsághoz tartozó békeszeretetének hangsúlyozásával ellenpontozta: „Gsauce dle prirozenj swého wëtsj milownjcy pokoge nezli bogowánj" (Kollár 1822: 8).
Horváth tanulmányában a magyarok vitézségének bemutatása után az iste-nesség tárgyalása kôvetkezik. A veszprémi kanonok az istenességet alapvetôen vallástórténeti szempontból kôzelitette meg. Ennek a tôrténeti nézôpontnak az az eredménye, hogy a szerzô az ôsmagyarok istenességét már az ôsmagyar tôr-ténelem során is tôrténetiségében differenciáltan jeleníti meg. Horváth szerint a kezdeti idilli állapotot, amely a nemzetek geneziséhez kôthetô, amely során
— 175 —
Kiss Szemán Róbert
minden nemzet egyenlo mértékben részesült az isteni kegyelem ajándékából, a magyarok esetében a késobbi nemzedékek vallásos elhidegülése követi. A nemzedéki hanyatlás okát a szerzo látszólag a hidegebb baskíriai éghajlatban jelöli meg („Onokáikban ellenben már meghüle Baskirban a' fagyos éghajlat alatt az istenes buzgóság, a régi Cultusok nyomorúlt Samanizmussá változván" (Horváth 1817: 70), valójában azonban annak az ókor óta jól ismert vaMstör-téneti toposznak az alkalmazásáról van szó, amely a tôrténelmet és az emberi nemet hanyatló tendenciájában mutatja be.
Horváth a negyedik fejezetben pendíti meg a más nemzetségbeliekhez, más népekhez való viszony témáját. E tekintetben leszögezi, hogy a magyar csak a saját nemzetségbeliekhez való viszonyában követte az igazságosság elvárását, az idegen népekkel szemben nem: „miképpen más nyers népeknek önnön csoportyok szük korláttyain túl nem egykönnyen terjednek ki társaságos érzeményeik, 's e' szavaknak: idegen és ellenség nálok ugyanazon értelmôk vagyon (...) az idegeneknek személlyekre, javaikra, gyermekeikre nézve pedig azt tartották, a' ki gyözi, az bírja" (Horváth 1817: 73).
A hatodik, rövid fejezet a magyarok tisztasâgszeretetérôl szól, amely nem a test, hanem a lélek erkölcsi tisztaságát és tartózkodását jelentette. Ebben az értelemben használja a tisztaság mint erény fogalmát Kollár is az elso prédi-káció záró bekezdésében. Ez az a klauzula vagy összefoglal0 rész, amelynek legfontosabb mondanivalója, hogy a szláv nemzet a tárgyalt erényeken kívül természetesen még számos egyéb jó tulajdonsággal is rendelkezik, amelyek-rol hely és ido hiányában a prédikátornak csak rövid formában adatik meg szólni. A kollári fólsorolásban a szláv nemzet tisztasága (cistota) közvetlenül a szemérmesség (stud) erénye után szerepel, amely egyértelmüvé teszi, hogy Kollár azonos erkölcsi értelemben használja a fogalmat, mint a magyar szerzo. Hasonlóképpen a tisztasághoz a prédikáció végén fölsorolt egyéb erények sorában megjelenik még a háziasság (domácnost) is, amely Horváthnál a házi érzeményekrol szóló 5. fejezet egyik fo motívuma, valamint a vendégbarátság (pohostinství), amely Horváth János tanulmányának most következo 7. fejeze-tében kapott hangsúlyos helyet.
Ez a rész a magyarok vendégeskedéseit és mulatságait írja le. A szerzo a honfoglalás eseményeihez kötodo duhaj mulatságokról ír: „Árpád pedig és az o Fo emberei gyözödelmelkrol (sic!) tudatosítatván egész héten nagy pompáson, és vígan ettek, és ittak, és majd nem minden nap megrészegedtek, ennek a nagy örömnek a megtórténéséért" (Horváth 1817: 79) Horváth „a' részegeskedésre való hajlandóságot" (Horváth 1817: 81) tórténelmi örökségnek tartja, és foként a magasabb társadalmi osztályhoz köti. A mulatságok természetes részének tartották a tôbbféle fajta táncot is. Kollár az effajta dionüszoszi mulatság szokását ellentétesnek tartja a protestáns puritanizmussal. A szláv nemzet jó tulajdonságai tózé a vigasságnak puritán, „büntelen" változatát emelte be az „ártatlan vidámság" erényével:
Bizony ki merészelne szigorú arccal morgolódni az ilyen vidámság ellen, amely se nem zabolátlanság, se nem dorbézolás, hanem az egészséges és tiszta szív jele? Az öröm is szülöanyja lehet az erénynek, az lágyítja meg legjobban a kemény embert, szelídíti meg
- 176 --Slavi-a Centraos 2/2009
	 Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? 	
legkönnyebben a vadat, a kegyetlent legbiztosabban hajlítja kegyességre és szeretetre, az öröm megkönnyit minden munkát, enyhíti a nehéz bánatot, és kellemesebben vezet az Istenhez és az éghez mint a szigorú, néma, szomorú élet vagy az állanó sírás, so-pánkodás és kétségbeesés.
A kdo by smel sprjsnau twárj reptatiproti takovéto weselosti, která nenj rozpustilost ani prostopásnost, ale znamenj zdrawého a cistého srdce? I radost zajisté muže byti matka a püwodkyne cnosti, ona twrdého èlowëka neylépe obmekčuge, diwého neysnadnegi krotj, nemilosrdného neygistegi k milosrdenstwj a k lásce nakloñuge, ona každau prácy polehčuge, tažkau žalost mjrnj, a prjgemnegi k Bohu a k nebi wede nežli prjsné, nëmé, smutné žiwobytj anebo ustawicny plác, skuhráni a zaufánj (Kollár, 1822: 10).
Horváth János tanulmányának 8. fejezetében az idegen nemzetségekkel és nemzetekkel való bánásmód változását mutatja be. Elrugaszkodási pontul ismét a magyar ôstôrténet szolgál, amelyet Anonymus krónikája alapján elevenít fel: „Régi dicséret Eleinknek Oseikröl, hogy a' Szittyai nép igen bölcs és szeléd volt légyen" (Horváth 1817: 84). Ám míg Baskíriában békésen éltek együtt számos más néppel, a honfoglalás idejére erényeik igencsak megfogyatkoztanak. Az ôstôrténetet megelevenitö lelki tükörben tehát egyrészt megjelennek az erkôl-csi fogyatkozásban szenvedö honfoglaláskori ómagyarok, és megpillanthatják magukat a kortárs magyarok is. Horváth ôsmùltat (ösmagyarok vándorlása) és régmúltat (ómagyarok honfoglalása) szembeállító gondolkodásmódjával ellentétben Kollár prédikációjában csupán a jelen állapotát rögziti. A most szolgál számára kiindulópontul a jövö számára is. Ilyen fajta tôrténetiség Kollár prédikációjában nem jelenik meg. Kollár számára a szláv tôrténelem ekkor még nem rétegzôdik régmúlt és múlt korokra: toposza szerint a szláv nemzet természetébôl fakadó szelídsége állandó tényezô, amely mit sem változott a tôrténelem folyamán.
A prédikációk olyannyira gyakorlatias célokat szolgálva szóltak a jelenhez, hogy azok elsö, 1822-es kiadásához Kollár még nem készített tôrténeti tárgyú hivatkozásokat. A szláv népek elszenvedett sanyargattatásaival kapcsolatos jegyzetek, amelyekben Gebhardira, Lützowra, Karamzinra és Weselyre hi-vatkozik, csupán az 1831-es Kázné kiadásába kerültek bele. Ezek közül az utolsóban Eugen Wesely: Serbische Hochzeitslieder-jére utalva (Pest, 1826) a szerbek hösi harcait is csupán ônvédelminek minösiti (Kollár 1831: 235). (A jegyzetek megjelenésének ténye kilenc évvel a prédikációk megírása után azt a másutt megfogalmazott feltevésünket támasztja alá, hogy Kollár tudatos filológiai munkával igyekezett eltüntetni bizonyos nyomokat, amelyek a prédikációk keletkezésének magyar forrásaihoz vezettek volna.) Kollár ebben a müvében bocsátja szárnyára a nagy tôrténelmi utat megtett „galambnemzet" toposzát (Kollár 1822: 13) is, amely egyik alappillérévé vált a 19. század elsö felében kikristályosodó cseh és a szlovák emblematikus nemzetrajznak (Kiss Szemán 2005).
Horváth János szomorúan állapítja meg, hogy a magyarok „Késôbben (...) vadabbakká lettek, mintsem Baskirból jöttek volt; 's a' külföldiek eránt minden igasságérzésók elaludt, 's minden emberségbôl kivetköztek" (Horváth 1817: 87).
— 177 —
Kiss Szemán Róbert
A veszprémi kanonok a fenti hangnemben folytatja az ómagyarok ostorozását az utolsó két fejezetben is. A megfogalmazott kritika a magyarok kevélységét veszi célba, amely a honfoglalás sikere során erosödött meg a fourakban, és vált a késobbiek során a nemzet egészének rossz tulajdonságává, melynek következ-ménye, hogy magukat más magyarországi nemzet fôlé helyezik (Horváth 1817: SB). A kollári nemzetkoncepció ennek a magyar nemzetképnek az ellenében fogalmazódott meg. Kollár iker-prédikációjában a más nemzetek iránt tanúsított türelem a legékesebb szláv jó tulajdonságok kôzé tartozik. Kollár prédikációjá-ban is utal a Horváth által megidézett ismert magyar tôrténelmi eseményekre. Szerinte míg más nemzetek a harcaikkal és háborúikkal büszkélkednek, a szlávok csendességükkel és szelídségükkel megbékítik oket.
Horváth János szerint a honfoglalást kíséro erkölcsi hanyatlás folytatódott a késobbi évszázadban is. Az ország meghódoltatása után a más nemzet iránt tanúsított türelmetlenséghez további bûnôk társultak, mint például a gazdagság utáni vágy. A magyarok hódolatra és pénzre vágyásuk további kôvetkezmé-nyének tekintette a kalandozások korát, amely csak pusztulást és kínt hozott Európára. Horváth magyar tôrténelmi lelki tükre ezzel a végkicsengését te-kintve meglehetosen borús eseménysorozattal zárult. Mindazonáltal Horváth János lelki tükre, a magyar tôrténelem további eseményeinek ismeretében és papi hivatása tudatában, más ósszefüggésben értelmezendo. Az osmagyarok erkölcsi hanyatlása az eredeti osvallás jó erkölcseitol való eltávolodás következ-ménye, ugyanakkor azonban a hanyatlás az új erkölcsi fôlemelkedés elofeltétele, amelyre már a kereszténység jegyében került sor.
Mint a fönti párhuzamokból kiviláglik, Kollár A szláv nemzet jó tulajdonsá-gai cimû iker-prédikációját a pesti evangélikus gyülekezet belso tôrténetébol meritve annak szükségleteihez igazította. Ehhez rendelte hozzá tôrténelemfi-lozófiai olvasmányaiból fakadó, elsosorban Herder munkáira építo ismereteit. Horváth János tanulmánya egyrészt ihleto erejével hatott az iker-prédikáció megszületésére, másrészt a jó és rossz tulajdonságok alapos számbavételével, mnveltséganyagával olyan forrást jelentett számára, amelybol szerzoi szándéka szerint meríthetett vagy elhagyhatott. Mindenesetre abszolút kreatív módon viszonyulva a fent nevezett forrásokhoz saját, ónálló mûvet alkotott, amelyet mûvészi és tudósi pályafutása során továbbfejlesztett, és amely szervesen beépült a kózép-európai modern szláv nemzetek tôrténelmébe és kultúrájába.
IRODALOM
Rudo BRTÁN, é.n.: Vznik, vyvin a verzie Kollárovej rozpravy o literárnej vzájom-nosti. Stúdia (S faksimile, autografom a 5 prílohami). Vydal Tranoscius v Liptovskom Sv. MikuMši.
István FRIED, 1995: Ján Kollár és a magyar irodalom. Gál, Evžen, Berkes Tamás, Kolmanová, Simona (szerk.): K sedmdesátinám Petra Rákose. Rákos Péter hetvene-
- 178 --Slavi-a Centraos 2/2009
	 Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? 	
dik szûletésnapjâra. Slavica Pragensia XXXVII. Ab imo pectore. Praha: Univerzita Karlova, Vydavatelstvi Karolinum.
—, 2004: Jân Kollâr és a magyar irodalom. Uö: A névadâs lehetségessége. (Nem-zetiség, régio, Europa). Pozsony/Bratislava: Madâch-Posonium.
Johann Gottfried HERDER, 1792: Ideen zur Philosphie der Geschichte der Menscheit von Johann Gottfried Herder. Vierter Theil. Riga und Leipzig bei Johann Friedrich Hartknoch.
Johann Gottfried HERDER, 1986: Briefe zur Beförderung der Humanität. Vierte Gesinnung. Geläuterter Patriotismus. Herder. Ein Lesebuch für unsere Zeit. Berlin und Weimar: Augbau-Verlag.
Istvân HORVAT, 1810: Pest szabad kirâlyi vârosnak régi Ofen német nevérol. Pesten: Trattner Mâtyâs Betüivel.
Jânos HORVATH, 1817: A' régi Magyaroknak Vallâsbéli 's Erkölcsi Allapottyokrol. A' magyar Anyaszentegyhâz' Tôrténeteinek Prôbâjâbôl. Elsö Rész. A' Régi Magyaroknak Vallâsbéli Allapottyok. Tudomânyos Gytijtemény 1817: II. kötet 27-66. Mâsodik Rész. Erkölcsi âllapottyok. 67-91.
Botond KERTÉSZ, 2007: Evangélium és szabadsâg. Az evangélikus egyhâzMagyar-orszâgon 1848-49-ben. Budapest: a Magyar Protestâns Kôzmûvelôdési Egyesület kiadvânyai 5. Societas et ecclesia.
Robert KISS SZEMAN, 2005: Jân Kollâr, velky kreator. Grundlage II. Emblematicky nârodopis: zemepis, nârodopis, prirodopis a zoologie. Slovansky pfehled 4/2005. 557-563.
—, 2007: Magyarorszâg panaszâtol Szlâvia panaszâig. Magyarorszâg panaszâtol Szlâviapanaszâig. Irodalmi tanulmânyok. Budapest: ELTE Szlâv Filologiai Tanszék.
Jân KOLLAR, 1822: Dobré wlastnosti Nârodu Slowanského. Dwoge kâzanj od JanaKollâra, Kazatele cjrkwe ewangel. Pest'ansko-Budjnské. W Pešti, pjsmem Jana Tomâse Trattnera z Petroce.
—, 1829: Proč se Büh Syna swému a Spasiteli svéta prâwë mezi židovskym nârodem naroditi dal. Wânocnj kâzânj w druhau Slawnost roku 1829. od Jana Kollâra. Wydané od posluchacû. W Pešti u P. J. M. Trattnera a Št. Kâroliho.
—, 1831: Nedëlni, svâtečné i pfiležitosn Kâznë a Reči od Jana Kollâra, cjrkwe ewangelické Pest'ansko-Budjnské sl. b. K. učené Společnosti krakowské üda. W Pešti, tiskem Trattnera a Karoliho.
—, 1831a: Nârodnié Zpiewanky čiliPjsnëswëtské Slowâkû w Uhrâchgak pospolitého lidu tak i wyssjch stawü, sebrané od mnohych, w pofâdek uwedené, wyswëtlenimi opatfené a wydané od Jana Kollâra. Djlperwy. Wydânj hogné rozmnože^ i perwé dwa tišteM swazecky w sobe obsahugjcj. W Budjne w Krâl. Universické tiskârne.
—, 1842: Kollâr levele (1842, jûlius 19.) Jozeffy Pâlhoz Szlovâk Nemzeti Kônyvtâr Irodalmi és Mûvészeti Levéltâr - Slovenskâ nârodnâ knižnica Archiv literatury a umenia M23 L30/2.
Peter MACHO, 2006: Poznâmky k charakteru slovanskych materiâlov v mad'arskej predrevolučnej tlači (na priklade „Tudomânyos Gyûjtemény"). Jân Kollâr a slovanskâ vzâjomnost. Genéza nacionalizmu v Strednej Europe. Szerk. Tatiana Ivantyšinovâ.
— 179 —
Kiss Szemán Róbert
Slovanské studie. Zvlastne cislo 4. Vydava Spolocnost' pre dejiny a kulturu strednej a vychodnej Europy a Historicky Ustav SAV.
Matthias MURKO, 1897: Deutsche Einflüsse auf die Anfänge der böhmischen Romantik. Mit einem Anhang: Kollär in Jena und beim Wartburgfest. Graz: VerlagsBuchhandlung „Styria".
Laszlo MATUS, 2000: A Pesti SzloväkEvangélikus Gyülekezet. Piliscsaba: Pazmany Péter Katolikus Egyetem, Bôlcsészettudomanyi Kar, szakdolgozat, tôrténelem szak.
Jan MICHALKO, 1955: Kâznové smery. Vydal Tranoscius, Lipt. Mikulas v cirkevnom nakladatel'stve Bratislava.
Sandor RAFFAY, 1944: Az evangélikus egyhaz liturgiaja. Evangélikus templomok. Készûlt az Orszagos Luther Szôvetség munkakôzôsségében Kemény Lajos a szer-kesztöbizottsag elnöke Dr. Gyimesy Karoly felelös szerkesztö vezetésével. Budapest: Atheneum, 473-478.
Laszlö SZIKLAY, 1965: Jan Kollar magyar kapcsolatai Pesten. Tanulmänyok a csehszloväk-magyar irodalmi kapcsolatok kôrébol. Budapest: Akadémiai Kiadö.
Elena VAROSSOVA, 1963: Slovenské obrodenecké myslenie. Jehozdroje azâkladné idey. Bratislava: Vydavatel'stvo Slovenskej akadémie vied.
JAN KOLLAR OZIROMA DOBRE LASTNOSTI SLOVANSKEGA NARODA?
Študija opozarja na metodološke in nazorske razlike zgodovinske vede pred in po pozitivizmu ter poudarja, da se smejo Kollarjeva zgodovinska dela presojati le na podlagi metodologije romantične zgodovinske vede, v kateri je pomembno vlogo igrala tudi umetniška kreativnost. Med romantična dela sodi tudi Kollarjeva parna pridiga z naslovom Dobre lastnosti slovanskega naroda (prva objava leta 1822, druga leta 1831), ki je v veliki meri vplivala na narodno zavest sodobnih slovanskih narodov. Glavni razlog za nastanek pridig je bil ta, da je v peštanski evangeličanski skupnosti nastal resen nesporazum med dominantnejšo, petičnejšo nemško skupnostjo in revnejšo slovaško skupnostjo, ki se je borila za enakopravnost. Pridigi imata prav zaradi tega apologetičen značaj, njun namen je zaščita slovaškega/slovanskega naroda. Kollar v njiju obravnava pet dobrih lastnosti slovanskega naroda: pobožnost, delavnost, nedolžno prešernost, ljubezen do maternega jezika in strpnost do drugih narodov. (Med temi lastnostmi se v določenem obdobju številne pojavljajo bolj kot želja in ne kot realnost.) Med možne vzorce teh dveh pridig sodi prispevek Janosa Horvatha, kanonika v Veszpremu, z naslovom O verskem in moralnem stanju starih Madžarov, ki je izšel leta 1817 v Tudomanyos Gyujtemenyu. Kollar je namreč v Pešti leta 1819 začel tridesetletno dušnopastirsko službo. Sam je bral in citiral v listu objavljene članke ter polemiziral z avtorji. Horvath je v svoji študiji, ki je bila bistveno obsežnejša kot Kollarjeva, v desetih točkah zbral lastnosti Madžarov, ki vsebujejo tudi kreposti in napake starih Madžarov:
§ 1. Dobro in zlo v njihovem razumevanju § 2. Glavno junaštvo je viteštvo § 3. Pobožnost
§ 4. Pravica po njihovem razmišljanju
- 180 --Slavi-a Centraos 2/2009
- Jan Kollar avagy a szlav nemzet jo tulajdonsagai? -
§ 5. Domača občutenja § 6. Čistoča
§ 7. Gostovanja in zabave § 8. Način ravnanja z drugimi narodi § 9. Oholost
§ 10. Želja po denarju, podivjanost.
Žanr Horvathovega dela je posodobljena oblika „duhovnega ogledala", znanega iz verske literature, ki se ujema s procesom sekularizacije. Zgodovinsko duhovno ogledalo za madžarske nacionalne namene je spodbujalo oblikovanje sodobne nacionalne identite. Kollar je iz Horvathove študije pustil Madžarom lastnost viteštva, povezano z obrambo madžarske državnosti (§ 2.), in slabe lastnosti (§ 9., § 10.), hkrati pa je elemente razmišljanja in velik del kreposti prevzel v svoji pridigi (§ 3.-8.). Prevzem zdaleč ni le zgolj prepis, ampak je kreativna umetniška dejavnost, s pomočjo katere je Kollar te misli v določeni meri prikrojil in prilagodil slovanskemu narodu.
— 181 —