Buda-Pest, 1876.
Drügo leto.
Szobota, 1. Jakobescsek.
PRIJÁTEL.
Znanoszt razserjüvajôcse mêszecsne novine.
Naprêplácse cêna:
Nastrtnyek leto   .    .    .    .    .    .    .    90 kr.
Broj 7.
Naprêplácse pênez i novine szlisajôcse piszma szo na imé réditela v-Buda-Pest „országház“ poszlane.
Pozív na prêplácso. 
Zacsétka mésnyeka mészeca odpré sze nôva na prêplácsa
na mésnyek, mihalscsek i vszeszvétsek mêszece „Prijátel“-a. Zpostüvanyom proszimo napréplácsnike i nase prijátele, ka naj vszáki naprêplácso obnôvi ino naj sze potrdijo za „Prijátel“-a. nistere nôve napréplácsnike szpraviti.
Jáko sze za gvüsno ká’ze, ka vu törszki dr’zélaj boj za nistere dnih vövdári. Ete boj de veliki naszlêdek meo. Szlovenszki jezik gucsécsi národ de sze borio proti törszkoj oblászti. Sto zná jeli v-etom boji k-ednomi ali k-drügomi sztráni napomôcs ne sztôpijo drügi poglavárje? Jeli ne prevr'ze sze zdaj, sto bode oblászt meo v-prisesztnom vrêmeni v-jütrovni dr’zélaj? Eto dobiti sze pascsi rusz i anglus. Od obadvá sztrána sze mocsno k-boji szprávlajo. Vnogo nôvoga de sze godilo. I steri med vami nebi rad po szvojem jeziki zvedo vsze ono, ka de sze zgôdilo? kak de sze lüsztvo klalo? steromi i kak de nyemi szrecsa szlü’zila? Od toga vszega „Prijátel“ glász prneszé i pôleg toga imenitnêse zgodbe, mô’ze i vecs kaj drügo de v-lêpi kepaj zposznávo.
Naprêplácsa na tri mêszece 90 krov zadene. Pêneze proszimo na postnoj nakázanici poszlati.
Vu ptühinszke országe na prêplácsa na tri mêszece 1 rh. 50 krov zadene.
Buda-Pest, 1876. 1-ga jakobescseka.
Rêditelsztvo „Prijátel“-a.
Orszacsko szpráviscse.
Budapest, jun. 30.
Szunce ’ze jáko vrôcse szija. V-táksem vrêmeni eti vu várasi bidti je jáko neprilicsno. Vszáki sze pascsi na tákse meszto, gde vhladnoj szénci pocsivati trüdnomi têli tak dobro dene. Szpráviscse szvoje delo tüdi dokoncsalo. Poszlavci szo razisli. Nisteri szo sze doma pôscsili, ki szo vértovje, drügi pa v-kopalinaj iscsejo sze nezáj pomocsnêsiti, ka szo po vnogom szedênyi zgübili.
Szpráviscse v-szlêdnyi szedsztvaj od nisteri vármegyövov raztálanye dokoncsávalo. Vnogi vármegyövi, nájmre v-Erdelszkom szo celô raztálani, i novi vármegyövi bodo z-novim iménom. Tak tüdi kre Tisze vodé le’zécsi vármegyövi szo pod nôvo raztálanye prisli i nistera meszta, stera szo do etimao z-poszebnimi pravicani od vármegyövov vövzéta bilá, zdaj szo tüdi na vármegyöve razdeljeni. Pôleg toga vnogo gucsa bilô.
Vszáki poszlavec je za szvojo krajino gucso i eden etak drügi pa tak steo razdeljenye vcsiniti. Malo steri poszlühnyen bio, ár vszákomi nyagovo volo szpuniti nê mogôcse.
Szpráviscse etoga mêszeca 20-toga szlêdnye szedsztvo obdr’zalo i do 15-toga mihalscseka bode trpelo vrêmen pocsinka.	
Miniszterje do malo pocsinka meli, ár do jészeni moro ztanácsivanyom opraviti jedinanye na vámo i bank gledôcs, ka sze te najoprvem pred szpráviscse polo’zi, ka sze naj pri cajti vprávdo szklene.
— Sziromák cslovek, gda ga szila trüca, ne miszli na prisesztno vrêmen, nego rad plácsa kaksté veliki ’zój, naj sze szamo rêsi od dnésnye nevôle. Etakso priliko vnôgi popádnejo i veliki ’zój vzemejo; záto tákse lidi je prav za ,,oderece“ zvati. Pred nisterimi letí je v-právdi prepovêdano bilô od sztô rainskih vecs kak sészt rainskih ’zója vzéti. Te je tá právda doliszprávlena i vszáki szlobodno toliko ’zója brao, koliko je mogo dobiti. Tak sze zgôdilo, ka v-etí letaj je od 30— do 260 rainskih ’zój bráni na edno leto od sztô rainskih. Eto je doszta lüdi zapravilo i v-országi zvéksega sziromastvo zroküvalo. Zdaj pá vprávdi scséjo vöpovedati, ka od 10 rainskih vecs ’zójá nede szlobodno vzéti i ki sze na vecs zvé’ze, tô nede du’zen plácsati. Z tém sze sziromáki ne pomore, ár csi od 10 rainskih vecs ’zója brati nede szlobodno, te de oderec táksémi, ki de pêneze steo odnyega na pôszodo vzéti, tô pravo: dobro, dam tí 100 rainskih na edno leto, ali ti mores v-du’zniliszt 200 rainskih piszati i te escse od té sume mores ’zój plácsati. Potáksem právda zobsztom bode. Sziromastva sze lüsztvo szamo tak zná ognoto, csi je delavno, szkerblívo i malo trostlivo; csi sze pa stoj nacsi nemre pomocsti, ka more pêneze na pôszodo vzéti, naj sze nyemi dá prilika nájti tákse meszto, gde máli vértovje lehko na máli ’zój dobijo pêneze. Eto de za vnôge velika dobrôta.
— Kre szrbszke granice med nasimi szrbi tüdi veliko gibanye. Tê szo tüdi krédi, ka do sze prêk granice pascsili, kak sze bój zacsne. Od sztrána nasega miniszteriuma szkrbleno, ka sze naj prinasz za pomáganya volo bója nikse szprávlanye ne zgodi ár za nász je nê haszek niti nê kvár, csi de bój teko, ali pomágati nê szlobodno ni ednoga niti toga drügoga. Na granico szo ’ze szoldáki poszlani za volo obdr’zánya méra i réda.
— Od mraza zroküvanim kvárom obiszkani mesztaj sze dácsa odpüszti pri orátjoj zemli, csi mraz na vecs határe szégnovsi, pôv na véksi falataj v-ednom vrêmeni i tak zapravo, ka na tisztoj zemlji drügi pôv v-tisztom leti csakati ’ze nê mogôcse. Letosz mraz tak rano bio, ka v-tih najvecs mesztaj sze zemlja escse z-járnim poszêjala i tak pri orátjoj zemlji sze dácsa komaj v-nisteri mesztáj odpüszti. Pri goricaj sze dácsa odpüszti, gde je mraz letosnyi pôv szplój zapravo.
2
Zvönszki dugoványi.
Budapest, 30-toga ivánscseka.
Grô’zanye, mêsanye itak trpi. Vszáki dén sze na to obüdimo, ka zdaj pa zdaj boj vövdári, do vécsari szi pá vszáki malo bolje premiszli i itak zmérom idemo szpát, ka sze naj pá na bojni krics obüdimo. Tô ’ze nistere tjédne tak trpi.
Szerbia v-orosji sztoji, cêla vojszka ’ze na granici, vsze je krédi k-boji, szamo edno rêcs trbê praviti: udriga! pa sze bitje zacsnolo. Szamo ka tô edno rêcs nescsejo vöpovedoti. Kre drügoga sztrána törci szo tüdi krédi, pa li tô csákajo naj szrbi zacsnejo. Törci nescsejo zacsnati, ár bi ovi poglavárje vcsaszi kákso priliko najsli prôti nyemi, zakój mir zburko.
Na Balkan polotoki szlovenszki národje szo li za boj, ali szami brezi pomôcsi prôti törki tesko kaj oprávijo. Pomôcs szamo od rusza májo csakati, ali csi rusz tém pomore, te anglius de törki pomágo; pa sto zná csi ovi poglavárje sze nebi tüdi v-boj zmêsali i te bi povszegna szpletanca bila, stere dokoncsanye naprêviditi niscse nemre. Záto tô premislávanye, verdêvanye kak bi sze kaj moglo zacsnoti.
Szerbíje vszáki dén drüge i drüge bojne glászi posilajo. Ete dnih je Milan vladik ’ze tüdi k-vojszki odisi. Csi bode boj med Szerbie i törkom, ali nê, edno je gvisno, tô, ka nam Szerbia ete mali ország pokázo, kákso môcs zná vöposztaviti eden národ, csi je szam szebi goszpôd. Szerbia tákso vojszko vöposztávila, ka sze vszi csüdivajo, kak je tô mogocsno bilô. Tam vszáki rad v-boj ide, da zná, ka szvoja domovino bo bráno, drügo nikaj nê, csi ga szmert dojde, za szvojo domovino je mreo. Do 60 lêt vszáki du’zen szoldacsko szlü’zbo doprneszti. Za Szerbio je jáko nevarno szebé v-edem negvisen boj püsztiti, ár z-tém sze zná zapraviti, v-táksi dug sze szüne, steroga sze tesko rêsi. Záto je Szerbia tak pazliva, ár tô pred ocsmi má, ka po vrêmeni szlovenszki národje na Balkan polotoki okol Szerbie sze bodo sirili. Zdaj vendar szamo tô scsê pokázati, ka Szerbia na ’zivlênye vrêdna.
Vu Hercegovini je vsze tiho grátolo. Vszáko oko zdáj li tá gléda, ka sze na szrbszkoj i törszkoj granici szprávla. Vu Crnagori Nikica vladik szvojmi lidi tüdi krédi sztoji k-boji, tê tüdi tô csákajo, gda sze nyim na znánye dá, ka naj na szvoje protivniki vdárijo.
Dnesz, da eto pisemo, tak sztoji vsze, ka bój zná vövdariti. Stüki, pükse szo nabite, száble szo osztre, za klánye zdravi lidjé szo tüdi krédi, pa da csednêse delo ne vê zacsnoti ni te edem ni te ov, vendar tecsasz ta sze glédala, dokocs zádnyis ta prelejána krv sze vküpzmêsa.
Ruszki caszar pred nisterimi dnévi vu Ems kopalinyi bio, i tam ga pohájo nemski caszar. Tak csüti, ka ruszki caszar domô pôtivsi znasim poglavérom vu Reichstadti sze szrécsata.
Tak pravijo, ka zdásnyi ruszki caszar je prôti boji, záto ga na tô rátájo nyagovi velikási, naj trónus nyagovimi mlájsemi brati prêgdá. Ete je jáko za boj.
Törszki vladárje.
Na törszkoj zemlji sze nakráci vnogo imenütnoga dela zgôdilo. Tô je vsze tak frisko, nedocsákano prislo, ka cslovek vcsaszi niti nê znao premiszliti, kakda je tô mogôcse, ka szo sze törki na ednôk tak omô’zili.
Abdul-Aziz caszar je od tiran, i na nyagovo meszto je poszajen V. Murad. Komaj sze tô zgôdilo, ’ze drügi glász priso, ka sze Abdul-Aziz skárjami na rokáj ’zile odrezo i zkrvávivsi, je mreo, pa na drügi dén szoga ’ze pokopali.
Na eto szi vszáki tô miszlo, ka zdaj mir bode okol törszkoga tronusa i vprvom rédi zcêlov mocsjôv na obládanye protivnikov bodo delali. Escse sze nikaj moglo zgoditi tákse, ka szi niscse ne vê raztalmocsati.
Pred nisteri dnévi, eden vecsêr, gda szo törszki miniszterje za volo tanácsivanya vküpbili, eden törszki szoldák, major, po iméni Haszszán, v-hi’zo sztopivsi, vö potégno revolver (na vecs sztrlájov pistola), doli sztrêlo Husszein Avnia, minisztera zvönszki dugoványi, Rasid paso, minisztera vojszke; zvön etiva je dolisztrelo v hi’zi ednoga törszkoga szoldáka, ednoga szlü’zbenika i eden drügi miniszter je pa v-plécsa sztreljen.
Huszszein pa Rasid pasa szta najvecs na tô delala, ka sze naj Abdul-Aziz caszar z-trónusa od tira. Nisteri tô právijo, ka Abdul-Azizova mati Haszszána na rátala, ka naj szvêta szprávi one, ki szo nyagovoga szinü od vladársztva szpravili. Huszszein pasa pa ovi szo caszari sli nyemi na znánye dávat, ka nede du’ze caszar. Haszszan sze te tém malo proti dr’zo, záto je na drügo meszto bio paszlani, kama nê steo odidti i záto je v-temnico zaprêti bio. Tiszti vecsér sze vöproszivsi, pravo, ka naj ga vöpisztijo, ka na szvoje meszto odide, kama je imenüvan, on pa sô pa minisztere zosztrêlo. Haszszana szo vcsaszi vlovili i na drügi dén je ’ze obesen bio na edne maline drevo, stera pred tisztov hrámbov sztoji, gdé je on toliko lüdi ’szvêta szpravo.
Haszszan mládi cslovek i vucsen bio, vu Cárigrádi szo ga na vszákom meszti jáko poznali.
Tô niscse ne vörje, ka sze Abdul-Aziz szam szebé skárjami bujo. Nyaga szo mogli szvêta szpraviti nyagovi protivniki, csi szo sze szpletance ognoti steli v-prisesztnom vrêmeni. 19. vrácsitelje szo szvedocsánsztvo dáli, ka sze caszari mogôcse bilô szebé moriti. Tê vrácsitelje szo vszi obülno obdarüvani bili.
Abdul-Aziz caszara nyagovo lüsztvo nê lübilo, ár vnogo troso i nikaj nê máro za szvoj ország. Szamo tô glédo naj sze nyagova vola szpuni naj je bila kak sté nepametna.
Eto delo, kak sze jáko gvisno vidi, od angliuskoga sztrána zacsnyeno. Anglius vidivsi, ka pri törszkom caszari ruszi bolje i bolje mogocsno szvojo volo szpuniti, eto za nyagovo politiko nekvarno bilô i záto mogo nekaj vözmiszliti z-kém ruszi prôti sztôpi. Odtirati caszara sze najleh’ze vidlo, ár tak kre vsze kraja doszta protivnike meo. V-tom deli je Midhat pasa voj bio, ki bi jáko rad Törszkiország preobnovo. Ali tomi vnogo prôti sztoji. Sztári törki nikaj nescso csüti od preob-
3
novlênya. Pri törki vsze od nyihovoga vadlüványa viszi, kakje tô nyihov prorok Mahomed vu koráni (tô je to nyihovo szvéto piszmo) doli szpiszo. V-toj knigi je povêdano, kak eden právi törk more ’ziveti; ali ete zapôvidi szo tákse, stere ne dopüsztijo, ka bi törki zdrügimi národi v-ednom sztáni ’ziveli. Csi törki od sztôpijo od naszledüvanya nyihovoga szvétoga piszma, te szo zatájili szvojga poroka, csi pa tô ne vcsinijo, te do itak odlocseni od ovi obriszani národov.
V. Murad bolje vucslen, kak nyagov sztric bio; ali on záto tüdi na szebi má namárnoszt, kak je tô ’ze drüga natura pri törkom. Zná bidti, ka sze pod nyagovim vladarüvonyom vnogo pobôgsa, ali prôti zapôvidi korána on tüdi tesko csi kaj vcsini. Murad je zdaj 36 lêt sztar. On ne lübi vecs 'zén dr’zati, kak tô törkom nyihov korán dopüszti. Vsze vküp nôvi caszar tri ’zene má. Ta prva 27 lêt sztara, nê je jako lêpa, ali naszládna. Tô je angluska ’zenszka. Vu Londoni szi z-delom krüh priszlü’zila, za goszpé krcsáke rédila. Z-Londona vu Cárigrád odisla i tam stacuno odprla, tam sze Murad ’znyov szpozno i szledi za szvojo ’zeno vzéo. Ovi dvê ’zeni je záto vzéo, ár ta prva nê mêla dec. Obedvê ’zene szta jáko lêpe, nego ovak szta prôsztivi. Edna je ednomi 10 lêt sztaromi pojbi, ta drüga stiri lêt sztaroj deklini mati.
Törszka návada je, ka vszáki bogat törk robe má, stere za pêneze küpi. Z-eti robov te lepse vcsijo csteti, piszati i plészati, ti grdêsi pa drügim szlü’zbeniki bodo. Te najlepse caszari darüjo. Törki szi nájmre z-eti küpleni edno za ’zeno zaberéjo, ár tá nêma nikse rodbine, ali záto dönok za roba osztáne. Vnogim törszkim caszarom je táksa küplena ’zenszka mati bila. Törszke ’zenszke nikaj ne delajo, celi dén szo notri zaprête i csi na ceszto ido, te szi obráz tak zakrijejo, ka nyim szamo ocsi viditi.
Pokojni caszar je stiri ’zene meo i na ete vszáko leto 200 jezér rainskih potroso; ete ’zene szo mele 310 szlü’zbenikov. Zvön etih je bilô 712 robov i 148 drügi szlü’zbenikov, ki szo vszi obilen gvant noszili. Abdul-Aziz stiri szinü i edno csér meo.
Jeli de V. Murad nácsisi cslovek, kak szo nyagovi predniki bili? Na tô pitanye vrêmen bo odgovárjalo.
Za lüsztvo potrêbna jesztvina.
(konec.)
XII. Govenszka ’zupa.
Pri szrêdnyega réda hi’zi obed sztoji z-’zupe, zelenyáve i meszá. Eta jesztvina ’zenszke tak znájo vküpposztaviti, ka od té vszáki táo tákse dá têli, stero v-toj drügoj zmenkáva. Cslovecsa jesztvina sze nájmre na tákse razlôcsi, z-stere sze máscsava i meszô szprávi. Medtémtoga za gorobdr’zánye têla escse je potrebna szô, z-stere sze csonti, vlaszi, koszminye, nohéti ino zôbi szprávlajo.
Szkrbliva vertinya na tô pázi, naj je ’zupa ’zmajhna i ka sze meszô naj na mehko zküha. Po kühanyi sze ’zelôdeca delo poménsa. Zkühanyom meszô môcs zgibi ali eto v-’zupi osztáne. V-’zupi kühati je dobro mélnato blágo.
XIII. Lüscsinyaszta zelenyáva.
Grah, gráhsics i lécsá cseresz vnogo tákse vu vszebi obdr’záva, ka sze na mászcsavo i na meszô obrné, záto jesztvina z-ete blizi sztoji nê szamo krühi, nego mészi tüdi. Pri táksoj
hi’zi, gde je meszô na rêci vidlivi goszt, tam neszmi faliti lücsinyaszta zelenyáva. Csi sze z-etih jesztvina dobro priprávi, vszáki cslovek rad jê, ár je fál ino hranliva.
Ova drüga prôszta zelenyáva nê tak hranliva, ár v-té ’zmécse devéti tao voda. Szamo korenaszti náraszi, kakti repe, nájmre mrkevca vnogo cukra vu vszebi zdr’záva. Záto prôszta zelenyáva, csi je glih menye hranliva, za têlo jáko potrêbna, ár vnogo obdr’záva táksega, ka télo potrebüje. Szkoro vszáka zelenyáva z ednim kak vrásztvo szlu’zi. Malosteri na tô miszli gda zelje jê, ka z-tém ’zelôdec tákso hráno dôbo, stere vlaga drügo hráno predêlati pomore. Za volo példe szamo tô scsém na prêprineszti, ka táksi lidjé, steri szo v-bledicsnom betegi, v-szvojem krvi malo ’zeleza májo; csi táksim vrácsiteo glih tákse vrásztvo dá, stero vszebi ’zelezo zdr’záva, eto vcsászi za ’zelôdec skodlivo, dokecs spinyacsa, stera od nature vszebi ’zelezno kójno obdr’záva, kak jelo ikak vrásztvo vszigdár bolje nücliva bode.
XIV. Szehn po obedi.
Szpanyé sze ne szlisi k-jesztvini, ali da môcs má na obdelanye hráne, záto sze moremo od toga na kráci szpomêniti. 
Jelo i obdelanye je tüdi delo. Isztina, ka za vnôge to najlüblenêse i nisterim jedino delo v-’zitki nyihovom; ali záto delo za vszákoga i za doszta vágatno, ka sze naj pocsivamo pod tém, Vnôgi tô miszli, ka je on jáko pascslivi, ki szi niti toliko cajta ne vzeme, ka bi szvoj obed zpocsinkom pojo, nego tô med velikom deli oprávi. Táksi cslovek tak obhodi, kak tiszti, steri vecs potrosi, kak priszlü’zi. Potênye z-têla vlago odgoni i po táksem v-lampaj malo szlin osztáne, pa za obdelanye rávnok tô potrêbno. Vnogim je prilika bila szküszávati, ka na velkom trüdi szo lampe szühe i csi te edem falat krüh pojemo eto sze nam v-guti zapséh. Tepa pred obedom, med obedom i po obedi pocsivati na krátko vrêmen je potrebno. Ali pol vöre szehn dojde, vecs szpati je skodlivo. Ki vecsér naphánim ’zelôdecom ide szpát, táksi má priliko obcsüti toga skodlivoszt. Zaprva szladko szpi, ár ete pocsinek obdelanye potrebüje; ali szledi sze nyemi szehn zburka, szém-tam sze obrácsa i vgojdno ga gláva boli i ’zelodec je nyemi pokvarjen. Záto vecsér sze nê trbê tak na jeszti, kak poldné i vecsérjo najmenye dvê vöri prvle trbê opraviti pred szpát idenyom. Zdravomi csloveki ne potrébno toplo vecsérjo meti.
Od toga dugoványa bi bilô escse vnogo kaj praviti, ali tô naj na drügo vrêmen osztáne. Eto z tém ’zelenyom dokoncsamo, naj lüsztvo vszigdár za doszta jesztvine má i naj szi eden ali te drügi na nüc obrné té recsi, stere szo v-tom táli za pôtkázanye lidém na prêdáne bilé.
’Zaloszt vcséle.
Pod oknom Edne bêle rô’ze Popovjé
Gorpokati zacsne.
Devojka
Mláda tak prebéra Za vênec
Na dén gosztüvanya.

Na vêki
Mála vcséla zbrnáva: ,Sznehica,
Tô moja korina! Szamo tô
Nê, molim te, püszti, —
Tô szam szi Zébrala v-popovji’.
4
Deklina
Právi: „Ti mála sztvár, Nájde’z sztô
Drüge . . . tebi nê kvár. Vütro de
Tü ovela, vütro pá Prides sze,
Pa ti grm drügo dá“.
,Vörnoga
Mo’zá naj ti dá bôg; Niháj ti
Mojo lubo drágo. Malo je
Ka od tébe proszim‘. Gôvori
Vcséla mládoj sznehi.
Morem jo
Vtergnoti, brezi nyé Ne morem
Bit’, ráj naj vsze miné. V-vênec jo
Szpletém i tak do me Pelali
Vütro na zdávanye.
V. Murad zdásnyi törszki caszar.
Tô právi ―
Prijéla rô’zice Popovjé,
Za vênec jo vtergne. Ta mála,
Mila vcséla széde Na rokô
Nyê, ka jo naj küsne.
„Hess morec
Ti! ’zalec ne püszti:
Vtergnola
Szam, mê jo ti, vzemi.“ ,Kaj bom ’znyôv Lêpa sznéha zdaj ’ze! Vênec tvoj Brez nyé lêpi nede.‘
Vênec tvoj
Brez nyé nede lêpi — ’Zalosztno Právla tô zkuzami.
Ár szercé
Vcséle csi glih málo, Boli jo
Cseresz za korino.
5
Devojka
Zamán sze szkercsi,
’Zálec szvoj
Nyê pod okô püszti.
Mila sztvár
Pa mertlávno szêla
Tam blizi
Na grm rozmarina.
Boli jo
Otek, jôcse szneha,
Z-okom tak
Zdávanyi kak bi sla?
Do mláda
Nyê tô ’ze zacêli —
Tecsasz pa
Nyô lübec pozábi.
Abdul-Aziz pokojni törszki caszar.
Sztári zvonár.
— Prepovedávka. —
Pred nisteri lêti ’zivo je vu Sztánovoj vészi eden sztári, szeri mô’z. Niscse nê znao odkec je priso. Niscse nê pômlo, ka bi toga csloveka za mládoga vido. Dugo lêta vszáki dén nisteri krát je po vészi vdiljek sô, pa pá nezáj’. Duga bráda sze nyemi
od szunca tak belila. Csi sze z-kém na ceszti szrécso, poklono sze. Gucs zníkim nê zacsno, pa níti odgovárjati nê jáko steo. Vszigdár szamo farov sô, z-farofa v-cérkev i z-cérkvi domô. Ovak ga nindri nê viditi bilô. Vészi lüsztvo eden csasz poseptávalo, ka tô za csloveka more bidti, gda szo pa vidli, ka on szvoje delo vcsiniti ne za müdi, niscse nê vecs odnyega zgucsávo. Sztári mládi ga li za Matjas ocso zvao.
6
Matjasa csészt je zvonaria bila. On je zvonmi na glász dávo, gda je vrêmen v- cérkev idti, on je na znánye dávo neszrecso ognya i on je zvonio vszákomi na szlêdnyo pôt, koga szmrt odzvála z-toga szvêta.
Matjas tak lepô znao zvoniti. Pri vszákoj priliki zvonôv drügi glász csüti bio. Cslovek ’ze ozdalecs znao, gda je glász zvonôv za csüo, ka pokápajo. Záto szo lidje sztároga Matjasa jáko radi meli. Ali on tô ne steo niti v-pamet vzéti. Nê je kázao niti veszeljé niti ’zaloszt. Prôti vszákomi je dober bio.
Matjasova hi’za zvön vészi sztála v-ednom velkom ogradi, ogrod okol zviszikim plôtom bio zagrajen, ka niscse nê mogo notri glédati. Lidjé szo ne jáko lüsticsni bili, kak je kaj prinyam. Sto bi za táksega sztároga zvonára máro.
Vcsászi je viditi bilô gda te sztári z-ednov lêpov devojkov sze szprehájo. Tak da pôleg vnogo vihére pretrplenim rásztom rô’za cveté.
Eden zadvecsarek rávnok jiva szrécsamo, kak szprehájanya dômo ideta. Ta devojka od vszefelé zpitáva, kak je tô sega mládenôg lidém, nyéni szprevájacs pa tak zvolno na vsze odgovárjo.
Gda k-dveram pridata, sztári gorodpré i eden veliki pesz prednyiva sztôpi poszdrávlanye zmiganyom répom znanüvavsi. Ete pesz je merkács bio hi’ze. Z-tém pszom vréd szo trjé bili; drügoga nê bilô pri hi’zi.
Komaj ka v-hrámbi malo okôli poglédnemo, vcsaszi zvêmo, ka ete hi’ze goszpôd nigda v-drügom pa velikom sztáliscsi mogo bidti. Sziromák zvonár je pred szvêtom, domá sze pa nyemi tak vidi, ka je krao.
V-ogracseki vszefelé lépe korine cvetéjo. Naszládki di’z oznanüje, ka v-tom ogradi pascslive roké delajo. Dale lêpo szadüveno drevje jeszte i tak puno, ka vêke szkoro do téo szégnejo. Kre ednoga kraja pa vinyák sztóji z-pascslivmi róji. Na dvéri vinyáka nikák eta gorizapiszo:
Jablane, grüske I drüge cepé Cêpi v-mladoszti Za sztáre zobé.
V-ogracseki bilô edno széncsavno meszto, gde te sztári i ta devojka szta po oprávlenom deli nájráj pocsivala.
Zdaj tüdi tam szedita. Te sztári z-edne debele knige csté i szamo vcsászi sze zglédne na nyagovo pôleg nyaga szedécso csér. Lucija — tô jo bilô nyéno imé — je nyagova csér bila. Edna lépa dévojka, zdaj je escse 16-to protoletje vidla. Dobrôta i nekrvicsnoszt je nyê z-ocsi szvêtilo. Zmálimi rokámi je korine vküpplela, száma nê znála zakój. Vcsászi vcsászi popêvati zacsnola, pá tüho grátala, kak na sztároga poglédnola.
— Drági moj ocsa — zacsnola gucs Lucija — ti szi zdaj tak tühni gráto. Prvle, gda szam mála bila, toliko szi mi znao prepovedávati, i zdaj mi szamo vcsászi vcsászi dás odgovor.
— Moje lübléno dête — právi ocsa — jeli ti ne gucsim za doszta od vszeféle dela, od nature, od korin, od fticsov. Ka bi pa escse rada znála?
— Ti meni nigdár ne gucsis od moje materé, pa jaz bi tak rada znála, káksa je moja mati bila, jeli je mené, tebé lübila?
— Zakój ti tô odméne pitas? — pitao je ocsa i v-ocsáj szo nyemi szkuze bliszkale.
— V-nedelo szi sze malo v-cérkvi za müdo, jaz szam z-nistermi na prê sla i da szam sze te nê mogla vcsakati, nazványe szam malo notri sla k-’Zurknoj Katici. Znam ka tô tebi nê povoli, ali prôti velkoj prosnyi szam nê kaj vêla. Katice mati me tak obküsüvala i me szpitávala, ka gde je moja mati? jeli szam jo poznala? I gda szam vidla, kak mati Katico rada má, tak sze me nekaj pri szrci genolo.
— Jeli te jaz ne lübim? — pravo ocsa tak da bi v-szehni gucso.
— Isztina, ka ti mené jáko lübis, moj drági ocsa; ali znás, dönok sze meni tok vidi, da moja szrecsa nebi cêla bila. Materna rôka me nê gladila i v-ocsi materi szam nigdár nê glédala.
— Materna rôka te gladila i v-ocsi materi szi tüdi glédala, szamo ka ti tô ne pômlis.
— Gde szo pa mati, jeli szo mrli? zakój szo ne prináj?
— Na eto pitanye ti zdaj escse nemrem odgovor dati. Zná bidti po vrêmeni vsze bodes zvêla, i te bos znála ka zakój szam ti ne zdaj odgovor dati steo.
Lucija escse vecskrát mater vgucsi naprêprineszla, ali od ocsé nikaj nê mogla zvediti.
Tak szo léta pomali tá tekla. Matjas zvonár je szvojo delo vszáki dén posteno opravo. Lucija pa vszáki dén za lepso devojko rászla. Nyéne lepote glász ’ze po velkoj zemlji raziso.
Eden vecsér sztári z-cserjo szprevájanya domô sô. Jagode szte odla brát, pa szta sze malo za müdila. ’Ze kmica gracsüvala i csrni oblák sze z-ka’züvo. Na ednôk zbliszne, zgermi i de’zd’z zacsne káplati. Kama dale de’zd’z bolje zacsne kapati i naszkoroma sze ’ze vsze lêvo. Vöter nazgrüntano piho, na mali tocsa tüdi kápala, germelo, bliszkalo brezi henyanya. Szploj kmica grátala. Z ednoga brega szta rávno doli sla, gda sze de’zd’z lêvati zacsno, Kre nyiva na szilo vküppritecsena voda ’ze kak potok v-dô tirala. Obádva szta ’ze do niti mokriva bilá.
— Tô je nazgrüntano vrêmen, ocsa — právi Lucija i sze zrokámi escse bolje za ocso primle. Sztôpva eti gder pod edno drvô, ovak sze ne rêsiva od neszrecse.
— Bôg vari! Nê szi vidla, ka bliszk v-krátkom vrêmeni ’ze tri krát pôleg náj rávnok v drvje vdaro. Táksega hipa pod drevô sztôpi najbolje navarno. Záto li odva na csisztini, csi va glih mokriva.
Dugo, jáko dugo szta sla i sze nyima ’ze csüdno vidlo, ka szta itak né domô prisla. Zablôdila szta. ’Ze szta trüdniva bilá obadvá. Lucija ’ze celô odmogla. — Escse malo trpi moje dête — ráto jo ocsa — vcsaszi szva domá.
Zobsztom. Lucija odmôcsi vküpszpádnola. Ocsa jo na rocsáj steo neszti; nê je mogo. ’Ze sze zorilo. De’zd’z tüdi obsztano. Ka zdaj zacsne sztári szam? Na táksem meszti je bio, gde zvön fticsa niscse ne hodi. Dönok lekaj nekákoga vidi! Tak je, ednoga moskoga váro i za zovéga. Te, edem mládi decsko, k-nyemi ide, zvê ka sze zgôdilo, pa sze pascsi vész i szkôlami pride nezáj, ár ocsa z-cserjov szta dalecs od doma odisla i szta blizi k-ednoj drügoj vészi prisla.
Lucija sze raszladila i v-teski beteg szpádnola. Te mládi cslovek vrácsiteo bio i szkoro nôcs-dén pri poszteli Lucije bio i ocsa tüdi. Po dugom vrêmeni je Lucija zdrava grátala. Te vrácsiteo ’ze tak k-hi’zi navcseni bio, ka te sztári zvonár i Lucija szta brezi nyaga nê mogla bidti.
Csi du’ze, pa te sztári vszigdár bolje i bolje preglejüvo toga mládoga vrácsitela. Prvle v-’zaloszti szvojoj ga niti nê prav pogledno.
— Tak je, on je, Ferenc, nyagov szin — zgucsávo vcsászi te sztári. Ali kak je tô, ka on tüdi rávnok v-ete kraj priso.
En csasz tüho premislávo, te pá zacsno:
— Tak sze mi vidi, ka Lucija jáko veszéla csi je on pri hi’zi, da pa odide, te je ’zalosztna, i tak na milo popêva, ka csloveki sze szrcé jôcse. Gvüsno je, ka sze lübita. O, ka sztoga bode? Bo’za rôka kak csloveka dela pelas!
Edno leto je priteklo, ka Ferenc, ár je rêszam on bio, k-zvonári hodo. Rávno tákse vrêmen bilô, kak tiszti dén, gda szta láni jagode hodla brát.
Lucija v-hrámbi nikso delo mêla, hi’zni vért pa z-Ferencom szta v-ogracseki bilá. Ferenci sze lêpa prilika ponüjala sztáromi ovaditi, ka szo nyagove ocsi ’ze tak dávno várele. Povedati sztáromi, ka on lübi Lucijo i ka naj blagoszlovi nyiva lübéznoszt.
Kak je miszlo, tak je vcsino.
— Tô bi vsze lepô bilô, moj drági — právi te sztári — ali jeli nebi tô csüdno bilô, ka táksi vucsen goszpôd bi szi za ’zeno vzéo ednoga zvonára csér?
— Jaz ne pitam tô, csida csér je ona, ár vidim, ka zaméne nêga drüge na szvéti kak ona. Ka valá meni kralica, csi
7
mojemi szrci nê za nyô. Isztinszko lübézen szrci lübézen iscse i gde tô nájde, tam je najslo blá’zensztvo.
— Escse tô pred menom záto nê zadoszta. Jaz, kak ocsa, dönok morem znati, sto je, odkec je on, ki mojo csér za ’zeno vzeme.
— Zakój ’zelejo toliko znati. Vidijo, ka szam posten cslovek, znam toliko priszlü’ziti, ka za náj zadoszta bode.
— Gde pa szojo nyihovi sztarisje? — pito te sztári, pa pritom na nalükano glédo na Ferenca.
Oblacsilo sze. Vrêmen sze k-vihéri szprávlalo.
— O, zakój me tô pitajo! Gda na tô miszlim, tak sze mi zdi, ka sze mi szrcé razpôcsi. Ali nyim morem ovaditi. Dávno je bilo. Escse szam máli pojep bio. Moj ocsa szo sze za lübili v nyihovoga prijátela ’zeno. Tak szta szi dobriva pajdása bilá. Malo pomlim, ka té cslovek tak nyihovoga rásza bio. Szôszedje szmo szi bili. Jaz szam rad tá hodo, ár tam edna mála deklicska bila, pa szva sze zmenyala. Moja mati szo ’ze dávno pokopani bili. Ednôk szo moja ocsa i szôszedova ’zena mrtviva bilá. Lidjé szo toliko gucsali. Jaz szam tô nê razmo. Jaz szam pri mojga ocsé brati gorzrászo, ki me z-tisztoga kraja odpelo i komi szam mogo oblübiti, ka tá vecs nigdár nemo nezáj sô. Tô szam obdr’zo. Szledi szam zacsüo, ka nas szôszed mojga ocso i nyagovo ’zeno eden vecsér môro, pa szvojov cserjov tak odiso, ka niscse ne vê kama?
De’zd’z sze zacsno levati ztocsov.
— Ete cslovek szam jaz — pravo sztári zvonár. Bo’za vola, ka kaszo sztarisje pregrehsili, naj sze tô v-deci ne pokastiga. Bojdita eden pár.
Rávnok te je z-hrámbe k-nyima pribê’zala Lucija.
— Lucija, ete mládi cslovek tvojo rokô prôszi. V-szrcáj szta ’ze tak zarocseniva. Zemta moj blagoszlov. Lübita en ovoga tak, kak szam jaz Lucija tvojo mater lübo. Ferenc je pozno tvojo mater, csi scsés zvediti, ka szam ti jaz né steo povedoti, on kak mô’z ti naj ednok povê.
Nisteri lidje szo na hi’zi zvonára dveraj rogátali i kricsali, ka naj ide zvonit.
Matjas escse eden pogléd vrgo na mladénce i szilov
odiso.
— Z-bogom, bojta szi vörnina! — to je pravo i dveri za szebom zápro.
Naszkoroma szo sze ’ze zvonovje glászili. Eden mocsen treszk je bio csüti. Zvonovje szo za tühili. Na kráci potom szo Matjasa mrtvoga domô prineszli. Bliszk ga bujo v törmi. Szkrio sze od szvêta, té enkrát zmo’zen goszpôd. Mreo je kak zvonár. Szebi je obszlednyim zvonio.
Lucija i Ferenc szta szledi pred oltárom eden ovomomi lübézen priszégnola. Nê szta pozábila, ka nyima pravo sztári zvonár.
Razlocsne glászi.
— Rim pápa 16-toga etoga mêszeca je poszvecsávo szvojga treszetoga vladarsztva letnidi-dén. Med szvêmi pápami devéti Pius je naj du’ze szedécsi na trônusi pápe. On je v-rédi te 257-mi. Zvön Peter apostola, ki je 25 lêt, 2 mêszeca i 7 dnévov v-Rimi szvojo csészt noszo, med 256 prednyari IX. Pius pápe ni edem nê vladarüvo 25 lêt.
— Navküpni dugovány miniszter vojszke baron Koller za volo szvojga bete’znoszti z-csészti odpovedo i na nyagovo, meszto za minisztera vojszke je grof Bylandt Arthur imenüvan od kralá.
— Orszacsko vértivanye. V-etom leti na te prve tri mêszece je notri priteklo 42.982,547 rainskih, potroseno je 67.975,393 rainskih i tak prvoga strtnyeka toga leta je 25 millionov vecs potroseno, kak je notrivzéto.
— Derk z-konyi. Nega táksega vérta, steri nebi rad meo lepoga konya; nego malo táksi jeszte, ki szi lêpe, bisztre nogé majôcse konye znájo prikermiti. Naprêpomáganye kermlênya dobri konyôv sze na orszacski sztroskaj zadoszta vcsini, kakti szkrbleno je za dobre ’zrebce i ka tê naj vszáki tao országa
prido. Zvön toga vszákom országi ti velikási vnogo trosija na lêpe konye. Za volo pokázanya dobro prikermleni konyôv sze vnogi mesztaj tak prinasz, kak v-drügi országaj obdr’záva derk konyôv. Letosz vu Angluskom i Francuskomországi prvo darilo v-obôjem meszti eden vogrszki kony, po iméni „Kisbér“ dôbo. Bilô je veliko csüdivanye. Vu Londoni i Pári’zi vszáki tô szpitávo, Odkec je té kony priso? Ete kony zdaj na cêlom szvêti hiresni gráto, szvojemi vérti pa z-derkanyom szkoro eden millionov rainskih priszlü’zo. Ete kony je ’zrebcsije Kisbéra i zdaj je sészt lêt sztar.
— Dácsa pszov. Vu Buda Pesti od vszákoga psza sze more na edno leto 5 rh. dácse plácsati. Ki tô zamidi vcsiniti, od táksega püc psza od neszé.
— Ka je cslovecsi ’zitek vrêden. Eti prinasz je táksa sega, ka vnôgi káksega sté zroka volo vu Dünaj szkácsejo, ka sze naj vtoplenyom morijo. Malo steri dén miné, ka nebi dvá-trjé tok szmrt iszkali. Zdaj pa ’ze szojo táksi, ki na tákse pázijo, i kak steri z-môszta doli szkocsi, tê sze pascsijo ga vözloviti, i za vszákoga vöpotégnyenoga csloveka 26 rh 25 krov dobijo. Ali da zdaj ’ze dvá môszta jeszteta i pri tom niscse na tákse szkákacse ne pázi, ki sze gvüsno scséjo vtopiti, tê znôvoga moszta szkocsi vu Dünaj.
— Konyszka skér z ’zeleza. Pri vojszki szo nê dávo za szküszávanya volo zdrota na rejeno konyszko-skér nücali i tô sze tak za dobro pokázalo, ka szledi, gda sze sztára raztrga, do tákso skér nücali.
— Törszke vojszke broj vsze vküp na 206,000 denejo. Szrbszke vojszke broj pa na 170,000 právijo.
— Vu Arad grádi je nikák szoldákom 300 obütelov i 90 vogrszki lács vkrodno. Grádcska vráta do zaklenyene, dokecs sze vö ne zvê, sto toliko obütelov nüca i szoldácke nemoro vöidti.
— Poszlavcove hi’ze predszednik v-preminôcsi mészecaj nisterim poszlavcom, ki szo 15 dni brezi szloboscsine od szedsztva vö osztali i domá ali gder indri bili, na eden ali vecs mêszece nyim nê dao vöplácsati mêszecsno plácso. Táksi edno oszem bilô, med têmi eden z-Vasvármegyöva.
— Z-Lendave nam pisejo, ka zdaj v-pocsinek vrêmeni szpráviscsa lüsztvo jáko csáka tá pridti nyihovoga poszlavca, ár od nyega ’zelejo zvediti, kak sze on zdr’záva v-dugoványi poszebne vame i banka. Kak nam nas prijátel pise, ’zelejo sze vcsakati, ka nyihov poszlavec eto szvojo du’znoszt doprneszé. (Tô vnogi mesztaj csáka lüsztvo, pa záto dönok nisteri poszlavec níti vüha negible. Réd.)
— Z-Trszta v-Polo idocso posto szo porobili. Kvár 30 jezér zadene.
— Na Csongrádi edna ’zenszka na ednôk tri pojbe rodila. Da szo ete nôve pörgare z-krsztitja domô neszli, na pôti szo sze ’zenszke nad nyími csüdivale, edna ovoj z-rôk jemála i tak szo te pojbe vküp zmesali, ka zdaj nevejo, ka steri je na Stevana ali Jánosa krscsen.
— Eden jáko rétki cslovek. Sega je, ka ki sze v-ednom ali v-drügom deli zaznamovi, za tô medálio dobi. Szlaboszt lidém je táksa, ka za medálio trpecsejo. Ete dnih sze najso eden vrli cslovek, ki to ponüjano medálio zahválo i nê vzéo, právivsi: jaz szam mojo du’znoszt posteno doprneszo, i toga znánya je meni najvéksi dár. Táksi mo’zôv bi moglo doszta bidti.
Máli vért.
Malo steri cslovek szi má premiszliti, kak jáko je hasznovitno drevje pôvati. Kam du’ze pa logôv vszigdár menye, krcsavke jáko nahitroma delajo, ár lidjé zemljô nücajo, nemrejo sze vcsakati, ka bi szi zleszá haszek vzéli. Dácsa hitré na vékse raszté, kak rászt. Drva ’ze zdaj velko ceno májo, ka pa escse szledi bo? Isztina ka vnasem országi na jákom velkom faláti nêga drv, tam lidjé szlámov i zgnojom körijo, ár zemlja
8
táksa, ka brezi gnojenyá obülno rodi. Tam gde lüsztvo szlamo za drügi poszeo nüca, vszáki de sze mogo za drva szkrbeti csi glih za dráge pêneze.
Kaksté velka potrêbcsina bode za drv, tô vrêmen je ’ze minolo, ka bi máli vértovje tak logé pôvali, kak inda. Vszáki li na tô gléda, ka je nyemi naj mogôcse vszáko grüdo na szilni nüc obrnôti. Zdaj lidje etak molijo: daj goszpodne, ali vcsaszi! Po táksem naszkoromo do szamo taksi logé meli, kém je nê szila za volo orátje zemljé drva zapravati, ali gde je grünt za drügo nê kak za lôg.
Dönok vszáka vész sze more szkrbeti za tákse drevje, stero pri potáj i gder indri, gde je potrebno — poszadi, pa pôleg toga kak najvecs sze more pôvati szadoveno drevje. V-nasem kráji szadoveno drevje jáko rodno, i dönok nindri tak malo szadovenoga drevja nemre viditi kak rávno prinasz. Szád pôvati sze tüdi k-vérsztvi szlü’zi i dober vért tak zná szvoje vérsztvo pelati, ka ne csáka szamo z-ednoga pôva pêneze dobiti, ár csi eto káksa neszrecsa doszégna, te more sztrádati, nego tak raztála, ka v-ednom vrêmeni z-ednoga v-drügom pa z-drügoga pêneze notri jemlé.
Szád vszigdár dobro cêno má. Pa ki ne bi znao, ka vecskrát táksi, steri ráj manyárijo, kak szád pôvajo, v-jeszén szilje dávajo za szád? Drügo drevje pa jáko cilavno kre potáj poszaditi, ár szénco vszáki pôtnik lübi. Vu ptühinszki országaj lüsztvo ’ze tak na tô navcseno, ka sze tam malo gde tákse meszto nájde, ka kre potáj nebi bilô drevje poszajano. V-nasem kráji vnogo táksi poti szojo, kre stere bi sze drevje jáko sikalo, ali, jeli, gde lüsztvo drevje vzeme — tô pita nisteri.
Zvéksega vszáka vész dobila malo grünta za pôvanya drevja, eta zemlja sze na drügi poszeo nüca, lüsztvo niti ne miszli na tô, ka bi sze tá zemlja na pôvanye drevja nücala. Ka je tomi zrok?
Tô, ka z-tém dugoványom niscse nemára. V-prvom rédi bi vucsitelje mogli deco navcsiti, kak sze more drevje pôvati, szledi velkim tanácse dati, pa k-tomi deli rátati, ár lüsztvo vszigdar tô csáka, ka naj je pritrüceno k-ednomi ali k-drügomi, ovak nescse priliko popadnoti, csi glih vidi, ka bi tô zanyih dobro bilô. Ali csi ednôk eden zacsne, pa ovi vidijo, kak je tô hasznovitno delo, te vszi sze pascsijo tak delati. Jeli ki ne bi pômlo, kak dugo trpelo, ka sze lüsztvo ’zeleznim plügom na vadilo? zdaj pa ’ze niti eden brezi táksega nescse biti. Vnogo tákse példe bi znao na prêprinezti.
Záto vszáka vész sze naj szkrbi táksi ograd napraviti, gde de sze szadüveno i ovakse drevje pôvalo; za nistera lêta de vszáki vido, káksi haszek nyaga z-toga doszégne. Naj sze nájde vszákoj vészi táksi cslovek, ki lüsztvo v-tom táli obüdi i za obcsinszki nüc de pôtkázas.
Tak szam szi na prévzeo, ka ete liszt v-szákom broji prineszé nekaj od drevja pôvanya. Od minisztera poloobdelanya je za drevja pôvanye eden csésztnik, miniszterszki komiszár imenüvan, ka sze v-országi drevje pôvanye kak naj bolje razsiri. Ete miniszterszki komiszár szo me oproszili, naj „Prijátel“ za szlovene gorivzeme, ka za volo drevja pôvanya oni lüsztvi naz-
nánye stéjo dati. Za ete cil ete liszt nyim i drügomi tüdi vszigdár odprêti.
Ete komiszár vszáko lêto moro miniszteri naprêpolo’ziti, v-steroj vészi jeszte ograd za pôvanya v-steroj nê i gde nêga, tam sze more szkrbeti, ka naj táksi ograd bode.
— V-országi vecs mesztaj gde za solé vucsitela iscsejo, tô zdaj ’ze tüdi ’zelejo od táksega poszvedocsiti, jeli razmi pôvanya drevja i csi nê, jeli je nagnyen sze tô za polleta navcsiti.
— De’zd’z. V-országi v-nisteri mesztaj ete dnih vnogo de’zd’za bilô i szilje jáko poleglo. Tocsa ’ze vnogi határaj bila i vnogo kvára zroküvala. Z-ptühinszki országov glászijo, ka tam tüdi jáko de’zd’zavnatno vrêmen májo. Od vnogoga de’zd’za Dünaj ’ze pá z-povôdenom szagüvala.
— Mésnyeka mészeca szlêdnye dnih vu Szegedi zlo’zba mestrie blága bode. Eto de prva prilika, ka sze poká’ze, ka vogrszka mestria zná dogotoviti. Etoj zlo’zbi je veliko szprávlanye i komi mosnya dopüszti, naj nezamüdi eto zlo’zbo poiszkati, ár rokodelavce sze v-táksi mesztaj najvecs na vcsi.
— Z-törszkí dr’zélaj szilje vöpelati do ’zétve je prepovêdano.
— Dober kovács more znati dobro podkávati. Ete dnih je pred miniszterom poloobdelanya potkoványe bilô, ka naj kovácsje poká’zejo, steri dobro zná potkávati i na tô je tri dárov bilô vödjáno: 20, 10 ino 3 zlátov. Kovacsnica je bila olepsena. 29 kovácsov sze zglászilo, ali szamo szo 19 k-potkôvanyi püsztili. Vszaki je mogo edno potkôv na prêdnyo i na zádnyo nogô na réditi, kopito zrezati i potkoványe opraviti. Prvi dár je edem detics dôbo, kak ti steri najbolje znao potkávati.
— Szilje. Tr’zci sze prinasz tak trôstajo, ka de vnasem országi szrêdnyi pôv. Zvönszki orszagôv glászijo, ka tam szükesna ’zétva bode i tak de sze tá moglo vnogo sziljá z-ptühinszki mesztaj pripelati. Prinasz cêna vo’znyi na ’zelezni potáj jáko viszika, i tô nase trsztvo zadrgáva. V-etom mêszeci sze zacsne knam vlaskoga szilje brezi váme notre pripelanye. Tô de nasoj psenici cêno jáko doli te’zido. V-etom mêszeci odávanye i küpüvanye szilja jáko namali so, niksa nola sze nê kázala. Ki k-odaji májo szilje, tê csákajo, ka csi boj bode, te z-velikov cênov odájo. Cêna szilji je bila: psenica: 72 — 78 klgr. ’zmécsna po métercenti; 10 rh. 50 kr. — 12 rh. 60 kr.; ’zito 70 — 72 klgr, ’zmécsno 8 rh. 50 kr.; jecsmen za kermlenye 7 rh. 20 kr.; ovesz 9 — 10 rh.;. kukurca 5 rh. 80 kr.; grah 8 rh. 50 kr.; grásics 18 rh. 90 kr.; lécsa 14—21 rh.; pseno 9 rh. Mászcsava zlagvom 73 rh.; méd 35—40 rh.— ’Zivinszko szenye: pár volov 190—295 rh.; pár kráv 165—200 rh.; dojne krave pár 95 — 165 rh. Govenszko meszo 100 klgr. 48—56 rh.
Bój. Od sztrána Szrbie prôti törkom je bój zacsnyen. Ete dnih je Milan vladik k-szvojoj pri törszkoj granici sztojécsoj vojszki odiso i te je szrbszkom národi vödána proklamácija, v-steroj sze vöpovê, ka Szrbia záto bój zacsne, ár nemre trpeti, ka bi v-szôszedsztvi nyéni brati od törka kláni bili. Edenkrát szo törki szrbe ’ze zbili i szrbi szo dvê jezér lüdi zgübili, na drügi dén szo pa szrbi törke z ednoga meszta odtirali. Z-Szerbia drüge glaszi nê szlobodno poszlati, kak stere od oblászti szo dopüscseni. Törki, kak je csüti szrbom za hrbet priti sze pascsijo, i tô krcsijo, ka moro v-Belgrád, Szrbie glávni város pridti. Za nistere dnih mo od velkoga bitja csüli. Crnegore vladik kre drügoga kraja z — 40 jezér lüdi na törszko vdaro. Szrbia scsé Hercegovino, Crnagora Bosznio dobiti. Ovi poglavárje právijo, ka nedo niti ednomi pomágali. Jeli de tô tak? Tesko. Ztoga zná velki bój bidti. Od nasega sztrána szo szoldáki ’ze k-granici poszlani i decske szo ’ze tüdi notri zézvali. Zná bidti ka sze velko delo vcsákamo.
Podgovoren réditel: Agustich. Imre.
Stampano v-Buda-Pesti vu FRANKLIN-TIVARISTVE násztavi.